rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Afrika lesz Európa motorja? - interjú az Afrikai Unió soros elnökével


Világ

Afrika lesz Európa motorja? - interjú az Afrikai Unió soros elnökével

Afrika országainak békéje és jóléte volt a témája a Brüsszelben tartott Európai Unió–Afrika csúcsnak. A negyven állam- és kormányfő részvételével tartott találkozó üzenete, hogy a jóléthez béke kell, és az emberekbe kell befektetni, vagyis támogatni kell az oktatást és a képzéseket. Mohamed Ould Abdel Aziz mauritániai államfő, az Afrikai Unió soros elnöke, a kontinens gazdasági teljesítményéről és az Afrikát éritnő fontos ügyekről beszélt az Euronewsnak.

François Chignac – Elnök úr, üdvözlöm, és köszönöm, hogy válaszol a kérdéseimre itt az Európai Unió–Afrika csúcson. Az elmúlt évek növekedési értékei egyre jobbak Afrikában. A kontinens gazdaságának teljes növekedése már öt százalék, ami egy új korszak jele a XXI. században. Ez annak az eredménye, hogy Afrika új kapcsolatokat nyitott az Európai Unióval?

Mohamed Ould Abdel Aziz – A pozitív beszámolók ellenére is fejlődnünk kell, ráadásul olyan helyzetet kell teremtenünk, amiből mindenki nyerhet, tehát, ami mindkét kontinens számára előnyös. Persze, azt tudjuk, hogy nekünk van nagyobb szükségünk Európára.

Francois Chignac – Felismerte már az Európai Unió, vagy a viág többi része, hogy Afrikában beindult a gazdasági növekedés?

Mohamed Ould Abdel Aziz – Úgy vélem, igen, egyre inkább, mert ez már kívülről is látható. Az öt százalékos gazdasági növekedés már igenis látható. Tehát megindultunk felfele, habár lassan, de biztosan.

Francois Chignac – Most nézzünk szembe a valósággal

Mohamed Ould Abdel Aziz – Ebben az évtizedben elég sok probléma volt Európában és Afrikában is: volt egy gazdasági válság, nagy volt a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, számos természeti katasztrófa is pusztított, ráadásul több vezető nem megfelelő döntést hozott a gondok enyhítésére.

Francois Chignac – A Közép-afrikai Köztársaság helyzete most is elég érzékeny. Mit gondol, az Európai Uniónak kellene növelni a térségbe vezényelt szárazföldi egységeinek számát, vagy az Afrikai Uniónak kellene helyreállítania és biztosítani a rendet az országban?

Mohamed Ould Abdel Aziz – Afrikának magának kell felvállalnia ezt a küldetést. És képesek is vagyunk arra, hogy létrehozzuk saját különleges erőnket. Már több állam csatlakozott a felhíváshoz.

Francois Chignac – Milyen államok?

Mohamed Ould Abdel Aziz – Már tíz ország jelentkezett a közös haderőbe

Francois Chignac – Ha már itt tartunk, tényleg a biztonság kérdése az, amivel az Afrikai Unió elnökeként szembenéz, és ami az Európai Unióval való kapcsolatot is meghatározza?

Mohamed Ould Abdel Aziz – Fejlődésről nem beszélhetünk anélkül, hogy a biztonságról nem szólunk. Egy olyan körzetbe nem fekektet be senki, ahol nincs bizonságban a személye, vagy a vagyona. Vannak olyan területek – ilyen Mauritániában a Sahel vidék is –, ahol sok gondot okoz a rendfenntartók hiánya. Ez nem pár hónapos, hanem évtizedes probléma. Az ilyen térségekben sajnos elég erős a terroristák jelenléte. A terrorizmus nem ismeri az országhatárokat.

Francois Chignac – Évente tizenegymillió fiatal kerül a munkaerőpiacra Afrikában. Mivel munkahelyet nem találnak, egyre radikálisabbak lesznek, ami a szélsőségesekhez vezetheti őket.

Mohamed Ould Abdel Aziz – Igen, ehhez minden feltétel adott. A kilátástalanság, az elhagyatottság is mind-mind a szélsőségesekhez nyit utat.

Francois Chignac – Az Afrikai Unió elnökeként mennyire tartja ezt fontos kérdésnek?

Mohamed Ould Abdel Aziz – Ez a legfontosabb téma. Csak úgy lehet megakadályozni, hogy a fiatalok a terroristák közé álljanak, ha nem zárjuk ki őket Afrika fejlődéséből. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy fejlesszük az oktatási rendszerünket. Afrikának vannak lehetőségei: rengeteg nyersanyagot exportálunk, amit helyben is feldolgozhatnánk, így munkahelyeket teremthetünk, fejlődhetünk és helyet találhatunk a kallódó fiataljainknak.

Francois Chignac – Az Európai Unió elég gyakran szólatja fel az afrikai államokat és vezetőiket, hogy induljanak el a jobb politikai mechanizmusok felé.

Mohamed Ould Abdel Aziz – Úgy vélem, az Európai Uniónak nem kell erre bíztatnia Afrikát. Ezt már az afrikai országok is akarják, hiszen felismrték, hogy nincs fejlődés demokrácia és átlátható, ellenőrizhető döntéshozatal nélkül. És gátja a fejlődéásnek az is, ha kivételezett csoportok vannak az országon belül. Ezt a nézetet mindenkinek tiszteletben kell tartani és el kell fogadni. Tehát nem az EU kényszeríti ránk ezt a mechanizmust, ez inkább egy lehetőség, amivel élnünk kell.

François Chignac – Kormányzás témánál maradva, Elnök úr: egyesek megkérdőjelezik az ön hatalomra jutását. Mit szól ehhez?

Mohamed Ould Abdel Aziz – Tíz jelölt indult a mauritániai elnök-választáson, közülük csak egy lehetett elnök. A vesztes jelöltek nyilván csalódottak, és ezért mondják, hogy a választások nem voltak tiszták. Persze mindig vannak elégedetlenek, viszont júniusban új választások lesznek, természetesen tiszta választások, ahol minden jelölt elindulhat, csakúgy, mint a korábbi választásokon.

Francois Chignac – Eléggé bizakodó a választásokkal kapcsolatban.

Mohamed Ould Abdel Aziz – Bizakodó vagyok, az ország miatt. Mauritániában már jól beágyazott demokrácia működik, és ezt az emberek is tudják.

Francois Chignac – Az Afrikai Unió – még az ön elnöksége előtt – és több afrikai ország is bírálta a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság működését.

Mohamed Ould Abdel Aziz – Valójában bíróság helyszínével volt bajuk. Sokan gondolják, hogy egy afrikai bíróságnak kellene döntenie az emberiessség elleni, vagy háborús bűnökkel vádolt afrikaiak ügyében. Ez ügyben vita van, de elképzelhető, hogy csakúgy, mint a biztonság kérdését, Afrika ezt is képes megoldani.

Francois Chignac – Tehát Afrikai Büntetőbíróságot szeretne

Mohamed Ould Abdel Aziz – Igen, bíróságot szeretnék. Nem látom, miért kéne állampolgárainkat külföldön bíróság elé állítani. Mi is tudunk ítélkezni, börtöneink és hozzáértő bíróink is vannak.

Francois Chignac – Tehát Afrikai Büntetőbíróság

Mohamed Ould Abdel Aziz – Az egyik leghőbb vágyam

Francois Chignac – És az Afrikai Unió tagállamainak is ez a vágya.

Mohamed Ould Abdel Aziz – Bizony

Francois Chignac – Mit szól ahhoz, hogy Afrika lett, illetve Afrika lehet az Európai Unió motorja

Mohamed Ould Abdel Aziz – Ezt én is remélem. Vannak erőforrásainak és van bennünk törekvés. És főleg a törekvés az, ami számít.

Francois Chignac – Hogyan foglalná össze az afrikai kontinens jövőjével kapcsolatos reményeit?

Mohamed Ould Abdel Aziz – Nekem Afrika, a jövő Afrikája sikeres, virágzó Afrika. Stabil, bizonságos, egyesült Afrika…

Francois Chignac
Meglátjuk.

Mohamed Ould Abdel Aziz – ….és ezt a fejlődést nemzetközileg is elismerik, és remélem, a kontinens megtalálája szerepét a biztonság- és világpolitikában is.

Francois Chignac – Köszönöm, hogy válaszolt az Euronews kérdéseire.

Mohamed Ould Abdel Aziz – Én köszönöm