Az elmúlt hónapokban a bogotái kormány és az ellene ötven éve harcoló marxista Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők többször is tárgyalt Kubában a béke lehetőségéről. Kolumbia elnöke, Juan Manuel Santos mielőbb tető alá akarja hozni a megállapodást a gerillákkal, de előtte még vár rá májusban egy újabb államfő-választás.
euronews: Elnök úr, meg tudja mondani, hogy mikor írják alá a békemegállapodást a baloldali gerillákkal? Néhány héttel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy év vége a határidő. Ezt még mindig tartja?
Juan Manuel Santos: Inkább azt mondanám, hogy ezt remélem. Keményen dolgozunk ezen kollégáimmal. A tapasztalataim azonban azt mondatják velem, hogy az ilyen bonyolult kérdésekben nem valami bölcs dolog előre határidőket szabni. Azon vagyunk, hogy véget vessünk az ötven éve tartó fegyveres konfliktusnak és aláírjuk a békemegállapodást a Kolumbia Forradalmi Fegyveres Erői nevű lázadószervezettel.
- Májusban elnökválasztás lesz Kolumbiában. Nem gondolja, hogy a kampányidőszak vagy egy új elnök beiktatása nem kedvez az esetleges megállapodásnak?
- Eleinte én is azt gondoltam, hogy nem túl szerencsés a kampány időzítése a jelenlegi helyzetben. De ma már úgy látom, hogy a köztársaságielnök-választás az állampolgárok, a szavazók politikai döntése. Maguknak a választóknak kell arról dönteni, akarnak-e békét Kolumbiában vagy sem. Mint egy népszavazáson.
- Nemrégiben azt mondta, minden oldalnak szembe kell néznie a múltjával. Elárulná, mire gondolt? Ön szerint a gerilláknak is bocsánatot kell kérni az elmúlt ötven évért? Az embereknek – ha már ön szerint az elnökválasztás a békéről szóló népszavazás is – végül is tudniuk kellene, mit tartalmaz majd a békemegállapodás.
- Azt gondolom, hogy mindannyiunknak bocsánatot kellene kérni a kolumbiai néptől, hiszen valamilyen módon mindannyian felelősek vagyunk az elmúlt ötven év konfliktusaiért, harcaiért. A békemegállapodás tervezetéből viszont nem akarnék most egyetlen pontot sem kiemelni, mivelhogy természetesen engem is köt a titoktartás. De nyugodtan mondhatom, hogy amit a tárgyalások végén aláírunk a lázadókkal, mindenképpen elő kell majd terjeszteni a kolumbiai népnek. Csak így érhető el igazi béke.
- Nézőink a Twitteren is tehettek fel Önnek kérdéseket. Egyikük, Daniel kérdezi: bár Ön korábban azt mondta, hogy amennyiben bármilyen támadás zavarja meg a tárgyalásokat, azzal véget is érnek az egyeztetések, azóta a rendőrök sorra ölték a gerillákat. Ez ön szerint micsoda? A kolumbiai hadsereg fegyveres akciói szinte mindennaposak.
- Nos, a békemegállapodás aláírásáig a háború még tart. Korábban is azt mondtuk, hogy csak akkor lesz majd béke, ha már aláírtuk a megállapodást. Nem előbb. Úgyhogy sajnálatos módon a harcot egyelőre még folytatnunk kell. És ahogy minden háborúban történik, áldozatok mindkét oldalon vannak. Nagyon bízom abban, hogy mihamarabb megállapodunk a gerillák vezetőivel a békéről. A magam részéről ugyanis semmiképp sem szeretném ezt a konfliktust a végtelenségig húzni. Éppen ezért nem megyek bele egy tűzszünetbe sem. Ilyeneket már korábban is kötöttek a kormányok, de a gerillák egyszer sem tartották azokat be. Én egyszer és mindenkorra szeretném lezárni a harcokat.
- Ezzel azt akarja mondani, hogy az rendben van, hogy miközben Kubában a békéről tárgyalnak, addig Kolumbiában harcolnak?
- Igen, pontosan ezt gondolom. Egy korábbi izraeli miniszterelnöktől hallottam, hogy ő csak úgy tud tárgyalni a terroristákkal – és itt ezt nyilván a palesztinokra mondta -, ha közben nem vesz tudomást a terrorizmusról. Úgyhogy nyugodtan mondhatom, én úgy harcolok a gerillák ellen, hogy közben nem gondolok a kubai béketárgyalásokra. Meggyőződésem ugyanis, hogy így hamarabb a dolgok végére jutunk, hamarabb megszülethet a békemegállapodás.
- Egy másik nézőnk azt kérdezi, hogy nincs-e abban ellentmondás, hogy miközben az elnökök újraválaszthatósága ellen harcol, a második államfői ciklusáért kampányol?
- Egyáltalán nincs. Ezt az újrázást az ország alkotmánya most lehetővé teszi. Az ország megérdemli a békét. Most jól haladunk a gerillákkal a béketárgyalásokon, és rendkívül felelőtlen dolognak gondolnám, ha félúton kiszállnék az egyeztetésekből. A béketárgyalásokat mihamarabb le kell zárni. És persze a harcokat is mihamarabb be kell fejezni, csak így lehet ötven év után béke Kolumbiában.
- Nemrégiben azt nyilatkozta, hogy egyszer majd a gerillák képviselői is a parlamentben fognak ülni. Mikor?
- Ez is a tárgyalások részét képezi, úgyhogy nem tudom pontosan megmondani. Havannában a tárgyalásokon ezt úgy nevezzük, hogy “Átmeneti Igazságszolgáltatás”. Vagyis arról tárgyalunk, hogy miként vigyük végbe a békés átmenetet.
- És ezt az emberek el fogják fogadni?
- Nézze, nagyon nehéz lenne olyan megállapodást tető alá hozni, amely minden egyes kolumbiai ember elvárásainak megfelelne. Ha ugyanis megkérdeznénk az emberektől, elfogadnák-e, hogy a gerillák vezetői is részt vehessenek a politikai közéletben, a mindennapi politikai döntéshozatalban, a válasz nagyon nagy valószínűséggel az lenne, hogy nem. Vagy ha azt kérdeznénk az emberektől, hogy kaphassanak-e amnesztiát a gerillák, minden bizonnyal arra is nemleges lenne a válasz. De szerintem a megállapodás kompromisszumok összessége, és végül ezt a néppel el kell fogadtatni, különben folytatódhatnak a vérengzések még húsz, harminc vagy akár ötven évig is.
- A hírhedt kolumbiai drogkartellek elleni harcot meg lehet nyerni?
- Az elmúlt években jelentős sikereket értünk el a kábítószerkartellek elleni háborúban. Higgye el, mi aztán pontosan tudjuk, miről beszélünk, az elmúlt évtizedekben mi, kolumbiaiak szenvedtünk miattuk a legtöbbet. Hihetetlen mennyiségű vér folyt. De elmondhatjuk, hogy keményen harcoltunk a drogkartellek ellen, és rengeteg mindent el is értünk. Letartóztattuk a legveszélyesebb drogbárókat, és a kokaültetvények mérete is jelentősen csökkent. Az ENSZ is még a hetvenes években, vagyis negyven évvel ezelőtt hirdette meg a drog elleni háborút, és még mindig nem nyerte azt meg. Kolumbiának erkölcsi kötelessége ezt a harcot is megvívni, és azt gondolom, ez sikerülni is fog, és az az egész világnak jobb lesz ettől.
- Az Ön politikai szókészletének része az a szó, hogy “legalizálás”? A fél világ erről beszél a könnyű drogok esetében.
- Egyáltalán nem zárom ki. Mindannyiunknak közösen kell megtalálni a kábítószerek helyét a világunkban. Mindenhol más a helyzet, ezért egy-egy ország erre önmagában biztos, hogy nem találhat tökéletes, mindenkire vonatkozó, vagy érvényes megoldást. A könnyűdrogok legalizálásának kérdésében mi biztosan nem képviselünk szélsőséges álláspontot. Ázsia több országa viszont igen, ott a fogyasztókat börtönbe zárják, a kereskedőket pedig kivégzik. A teljes legalizálás a másik véglet. De a kettő között ebben sokféle megoldás létezhet. Sokat kell erről beszélni, ez az ügy végletesen megosztja az embereket, és ez veszélyes. Ebben a kérdésben az emberek véleménye nagyban függ saját politikai beállítottságuktól. Sokan bíráltak már, hogy még hivatlban lévő elnökként beszálltam ezekbe a vitákba, kibeszélésekbe. De hiszem, hogy a világnak le kell folytatnia ezt a vitát, Kolumbiának pedig erkölcsi kötelessége ebben élen járni.
- Biztos vagyok abban, hogy kívülről képtelenség megérteni Kolumbia drogháborúját. Ha valaki a drogkartellek és a velük együttműködő gerillák kegyetlenkedéseit nem élte át személyesen, nehezen tudja felfogni a kolumbiaiak érzéseit. Az ön családját is elérte az erőszak, amikor a bátyját elrabolták. Ön védelmi miniszter volt akkoriban, Álvaro Uribe elnöksége alatt, és tárgyalás helyett nagyon is kemény katonai akciókat hajtottak végre a kartellek és gerillák ellen. Mi történt azóta? Megváltozott az álláspontja?
- Nem, semmit sem változott az én véleményem. Nézze el nekem, hogy nem szerénykedem, de nyugodtan kijelenthetem, hogy korábban egyetlen kolumbiai kormány sem ért el olyan komoly eredményeket a drogkartellekkel szembeni harcban, mint a miénk. Egyszerre harcoltunk a terrorizmus, a gerillák ellen, és a fegyveres bűnözői csoportok ellen. Ezek az irtózatosan kemény küzdelmek egyszerre, több fronton zajlanak, ráadásul a velünk szemben álló felek sokszor összeérnek. De a harcok egyikében sem szenvedtünk vereséget. Amikor 2006-ban védelmi miniszter lettem, akkor kezdődött az igazi háború a drogbárók és a kartellek ellen. A hálózatok ellen indítottunk háborút, nem pedig személyek ellen. Ez egy hosszabb, nehezebb folyamat, de tartósabb a hatása. Ráadásul egy háborúnak akkor van igazi eredménye, ha a végén megteremtjük a békét. Ezért hiszek abban, hogy egyetlen áldozat sem volt hiábavaló. Azt gondolom, semmi nem változott abban, ahogyan én erről a kérdésről, a katonai akciókról és a tárgyalásokról gondolkodom, az viszont biztos, hogy a körülmények megváltoztak. Így váltak lehetővé, hogy leüljünk a lázadókkal, és végre tárgyaljunk velük az ötven éve vágyott békéről. Bárhol a világon, ahol háborúk vannak, egyszer eljön az a pillanat, amikor a szemben álló felek leülnek tárgyalni. Ez történik most Kolumbiában is. Pedig áborúzni egyszerűbb, mint békét kötni. A békéért küzdeni bonyolultabb, fáradságosabb. Mindenfelől csak az ellenségek jönnek, mindenféle érdekek ütköznek egymással. Mégis meggyőződésem, hogy amit most teszünk, az helyes. Az én generációm, és az utánam következő generációk soha, egyetlen napot sem éltek békében. Szoktam is mondani honfitársaimnak, csukják be a szemüket és képzeljék el, hogy végre béke van. Leírhatatlan lenne, ha ez megvalósulna, fantasztikus, csodálatos. És igenis béke lesz.
- Igazán figyelemre méltó, hogy a folyamatos harcok közben a kolumbiai gazdaság növekszik, van, hogy öt százalékot is évente. Mi a titok?
- Egyszerű. Annyi, hogy jól végezzük a dolgunk. Hivatalba lépésem első napjától, 2010 augusztus 7-től tudom, mit kell tennünk azért, hogy a gazdaság komolyan fejlődjön. Az országnak nagyon szigorú pénzügypolitikára van szüksége, a kiadások jelentős csökkentésére. Más területeken viszont komolyan serkenteni kell a gazdaságot, mindezt úgy, hogy közben csökkenhessen az infláció. Ráadásul közben tart a drogkartellek elleni harc is. Mégis, mindezek ellenére Dél-Amerikában Kolumbia az egyetlen ország, amelyik komolyan képes volt munkahelyeket teremteni az elmúlt három és fél évben. És büszkék lehetünk arra is, hogy a beruházások aránya – külföldi és belföldi tulajdonúak együtt – harminc százalék fölött van, márpedig ehhez hasonló szám sehol máshol nincs Dél-Amerikában. Ráadásul devizatartalékunk is óriási. Ezek mind, együtt jelentik a kolumbiai gazdaság működésének, növekedésének titkát. Nyugodtan mondhatom, hogy felelősen gondolkodunk a megszorításokról és a gazdaságösztönzésről. És ha végre béke lesz, az legalább plusz két százalékot tesz majd hozzá a mai, öt százalékos növekedéshez.
- Térjünk át a külpolitikára. Milyen a kapcsolata a venezuelai elnökkel a baloldali Nicolas Maduróval?
- Nicolas Maduro elődjével, Hugo Chavezzel sokáig igazi ellenségek voltunk, nap mint nap sértegettük egymást. Amikor aztán Kolumbia elnökévé választottak, arra gondoltam, hogy felhívom Chavezt, hogy üljünk le, beszéljünk. Azt mondtam: sok kérdésben nem értünk egyet, nagyon is különbözőek vagyunk, de mindketten felelősek vagyunk a népünkért. Éppen ezért, ne sértegessük, ne bántsuk egymást, tiszteljük a másikat, mint a szomszéd ország megválasztott vezetőjét, és hagyjuk abba végre az acsarkodást. Akkoriban annak ellenére sem volt aktív gazdasági és diplomáciai kapcsolat Kolumbia és Venezuela között, hogy mindkét országnak a másikkal a leghosszabb a határa: 2200 kilométer. Mégis olyan volt, mintha hadban álltunk volna. Úgyhogy azt javasoltam Chaveznek, hogy fogadjuk el egymást olyannak, amilyenek vagyunk, dolgozzunk együtt, és tegyük rendbe kapcsolatunkat személyes beszélgetésekkel és a diplomácia eszközeivel. 2010 augusztusában a kolumbiai Santa Martában találkoztunk, ahol a nagy dél-amerikai szabadsághős, Simon Bolivar 1830-ban meghalt. Ezek után egészen Hugo Chavez haláláig nagyon jó kapcsolatban voltunk, még ha nem is értettünk feltétlenül mindenben egyet. Nicolas Maduro elnök követi elődje politikáját, és vele is jó az együttműködés. Kolumbia azt teszi, amit tennie kell: képviseli az érdekeit. Így lehetőségünk van a venezuelai béketárgyalásokat megfigyelő kvartettben is részt venni, Brazíliával, Ecuadorral és a Vatikánnal közösen segíteni Venezuelának abban, hogy egyenesbe jöjjön, és kilábaljon a gazdasági és társadalmi válsából. Hiszen bármi történik Venezuelában, az komolyan érinti Kolumbiát is.
- Kolumbia mindig is az Egyesült Államok egyik legmegbízhatóbb dél-amerikai szövetségese volt. Milyen a kapcsolat most Washingtonnal?
- Rendkívül jó. Néhány hónappal ezelőtt találkoztam utoljára Barack Obama elnökkel. A két ország továbbra is stratégiai partnernek tekinti egymást. Kolumbiának az Egyesült Államokkal valóban baráti a viszonya, és ezt merjük a világ előtt is vállalni.
- Mondja ezt annak ellenére is, amit a brazil sajtó Edward Snowden kiszivárogtatásai nyomán megírt, vagyis, hogy az Egyesült Államok önt is lehallgatta?
- Nemcsak minket, más országokat is megfigyeltek. De az Egyesült Államokkal biztonsági szolgálataink továbbra is együttműködnek. Együtt harcolunk a közös ellenségek ellen. Tényleg nincs bajunk az Egyesült Államokkal.
- És mi a helyzet az Európai Unióval? Milyen a kapcsolatuk az Unió országaival és Brüsszellel?
- Nyugodtan és büszkén mondhatom, hogy nagyon jó. Számos szabadkereskedelmi szerződést írtunk alá a különböző tagállamokkal. Van, amelyik állampolgárainak vízummentességet is biztosítunk. Vannak európai országok, amelyekkel hagyományosan és különösen szoros a kapcsolatunk, például az Egyesült Királysággal vagy Spanyolországgal.
- Hisz abban, hogy Madridnak sikerül majd kilobbiznia a kolumbiaiak vízummentességét az egész EU-ba?
- Igen. A spanyol miniszterelnök felhívott a születésnapomon és azt ígérte, minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a kolumbiaiak vízummentesen léphessenek be az EU-ba. Egyeztetett több kormányfővel és Angela Merkel német kancellárral is, és mindannyian támogatásukról biztosították. Fontos a jó kapcsolat, és ezért sokat meg kell tennünk. Meg kell értenünk, hogy Európának mire van szüksége és Európának is azt, hogy nekünk mire.
- Utolsó kérdés. Közeleg a futball világbajnokság. A Twitteren kérdezik: játszik majd a kolumbiai válogatott legjobbja, a sérült Falcao?
- Szorítok neki, remélem, hogy felépül júniusra, és nem kell kihagynia a vébét. Ő mindent megtesz azért, hogy felépüljön. Az orvosai azt mondták nekem, hogy a gyógyulás félig fejben dől el. Radamel Falcao irtózatos erőfeszítéseket tesz azért, hogy ott legyen Brazíliában, és ott is szórja majd a gólokat, mint Monacóban vagy korábban az Atletico Madridban. Remélem, már az első meccsünkön pályára léphet, amelyet épp egy EU-tag, Görögország válogatottja ellen játszunk. Remélem, győzünk.
____________________
Életrajz
Juan Manuel Santos Calderón, 1951 augusztus 10-én született Bogotában. Ő Kolumbia 32. elnöke. Végzettsége szerint közgazdász és újságíró. Santos egy gazdag és befolyásos család leszármazottja, a família 1913 és 2007 között a fő részvényese volt az El Tiempo kiadótársaságnak, amelyet végül eladott az Editorial Planeta nevű cégnek. Santos alapította a Társadalmi Nemzeti Egység Pártját (Kolumbiában csak U-pártnak rövidítik), amely az előző elnököt, Álvaro Uribét támogatta. 2006-ban Santost védelmi miniszternek nevezték ki.
2010 június 20-án, a második fordulóban nyerte meg a köztársaságielnök-választást, másfél hónappal később, augusztus 7-én iktatták be hivatalába. Gyorsan megoldotta az akkor már húzódó diplomáciai válságot Venezuelával. Mérsékelt konzervatívnak tartják. Bátyját elrabolta a FARC, a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők nevű gerillaszervezet. Ez annyira megviselte a testvérét, hogy keményvonalas konzervatívvá vált, aki – öccsével ellentétben – mindenféle tárgyalást ellenez az ötven éve a kormány ellen harcoló FARC-kal. Juan Manuel Santost korábbi pártolója, az előző elnök, Álvaro Uribe is bírálja, gyenge személyiségnek és árulónak tartja, mert megállapodásra törekszik a gerillákkal.