rendkívüli hír

Moszkva Ukrajna föderatív átszervezését javasolhatja Genfben

Éppen ezt olvassa:

Moszkva Ukrajna föderatív átszervezését javasolhatja Genfben

Betűméret Aa Aa

Az ukrajnai válságról tanácskoznak csütörtökön Genfben. Senki sem vár csodát.

John Kerry amerikai külügyminiszter már meg is érkezett a svájci városba. A tárgyalásokon Oroszország, Ukrajna és az Európai Unió is részt vesz, de áttörésre senki sem számít. Nyugati vezetők újabb szankciókkal fenyegetik Moszkvát a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok támogatása miatt.

Már a helyszínen van Andrij Descsicja ukrán külügyminiszter is, aki követeléseit sorolta: Oroszország vonja viszza csapatait Ukrajna keleti határairól, ne támogassa a terroristákat Ukrajna keleti régióiban, és fogadja el, hogy a Krím Ukrajna szerves része.

Eközben New Yorkban, az ENSZ biztonsági tanácsának ülésén az orosz nagykövet az új kijevi vezetést és az azt támogató nyugati országokat tette felelőssé az Ukrajna keleti felében kialakult válsághelyzetért. Vitaij Csurkin azt mondta, ugyanazok, akik államcsínnyel kerültek hatalomra Kijevben, semmibe veszik az ország délkeleti részén élők követeléseit, és katonai erőt akarnak alkalmazni honfitársaik ellen.

Név nélkül nyilatkozó washingtoni diplomaták arra számítanak, hogy Oroszország Ukrajna föderatív átszervezését javasolja majd a genfi konferencián, ahogyan Vlagyimir Putyin elnök korábban már utalt is hasonlóra.