rendkívüli hír

Lassult a kínai gazdaság

Éppen ezt olvassa:

Lassult a kínai gazdaság

Betűméret Aa Aa

A vártnál jobb lett, de így is másfél éves mélypontra került a kínai gazdaság teljesítménye az első nyegyedévben.

A lassulás a kínai kormány szerint a gazdasági szerkezetátalakítás eredménye, amellyel igyekeznek az export- és beruházásvezérelt gazdasági növekedésben egyre nagyobb súlyt adni a belső fogyasztásnak.

A világ második legerősebb gazdasága az első három hónapban 7,4 százalékkal bővült éves összevetésben, míg az előző negyedévben még 7,7 százalékkal, azt megelőzően pedig 7,8-cal.

Negyedéves viszonylatban 1,4 százalékkal nőtt a gazdaság, vagyis két éve nem látott lassú ütemben. Az építőipari beruházások jelentősen visszaestek.

– A mi teljes 2014-re vontakozó előrejelzésünkön ez nem változtat – mondta az HSBC kínai gazdasági elemzője, John Zhu. A bank egész évre 7,4 százalékos növekedést vár – egy tized százalékkal alacsonyabbat, mint a kínai kormány -, és az elemző szerint az ő várakozásukon nem változtat az új adat.

A kormány szerkezetátalakítási törekvése beérni látszik: a szolgáltatószektor már a GDP 49 százalékát adja, több mint 4 százalékkal többet, mint az ipar. A kiskereskedelmi eladások 12,2 százalékkal, az ipari termelés 8,8 százalékkal nőtt márciusban.

Erősíti a fogyasztást, hogy bővült a foglalkoztatás és az is, hogy az első negyedévben 8,6 százalékkal nőtt a lakosság reáljövedelme.

A kormány láthatóan elégedett az alapfolyamatokkal, ezért az elemzők egyhamar nem számítanak újabb gazdaságösztönző intézkedésekre.