rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A vártnál jobban nő a világkereskedelem idén


gazdaság

A vártnál jobban nő a világkereskedelem idén

A Kereskedelmi Világszervezet ugyan kicsit javította az idei évre szóló előrejelzését, de a világkereskedelem még idén sem éri el a válság előtti szinteket. Az előrejelzést arra alapozták, hogy a világgazdaság idén átlag 3 százalékkal nő.

Összességében a korábbi 4,5 helyett idén 4,7 százalékkal bővül a globális áruforgalom, vagyis több mint kétszer olyan gyorsan, mint tavaly, jövőre pedig már 5,3 százalékos növekedést vár a szervezet. 2012-ben 2,3, 2013-ban pedig 2,1 százalékos volt a bővülés üteme.

Ázsia vezeti a növekedést, miközben Európa hozzájárulása a magas munkanélküliség miatt még lemaradóban van a WTO szerint, noha a tavalyi 1,5 százalékos bővülés után idén már 3,3 százalékkal nő az export, az import pedig a szervezet előrejelzése szerint a tavalyi 0,5 százalékos csökkenése után 3,2 százalékkal bővül.

– Nagyon fontos a világkereskedelem szempontjából az, hogy az Unió gazdasága ismét növekszik – mondta a WTO főigazgatója. Roberto Azevedo szerint a 28 tagország adja a forgalom kétharmadát. A főigazgató azt mondta, hogy kiemelten fogják figyelni, hogy az európai gazdaságok a vártnak megfelelően növekszenek-e.

A világkereskedelem növekedését visszafogja, hogy a válság idején bevezetett protekcionista intézkedések 80 százaléka még érvényben van, de a főigazgató várakozása szerint ezek a növekedéssel fokozatosan megszünnek.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

gazdaság

A forint is megszenvedi az ukrán konfliktust