rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A lebénult végtagokat stimulálná egy gerincbe épített készülék


science

A lebénult végtagokat stimulálná egy gerincbe épített készülék

Ismét képes volt néhány mozdulatra a lábával négy férfi, akik évekkel ezelőtt bénultak meg csípőtől lefele. Mindez egy, a gerincükbe ültetett elektromos eszköznek köszönhető, amit a Louisville Egyetem kutatócsoportja fejlesztett ki Kentuckyban. A tesztben résztvevő személyek meg tudták mozdítani lábujjaikat, bokáikat és térdeiket is, de önálló sétára még nem képesek. A Brain című szaklapban közzétett publikáció szerint az elektromosság hatására a gerincvelő fogékonyabbá vált az agyból érkező üzenetekre.

A készüléket, ami bőr alatti elektródák sora, egy kis elem táplálja. Amikor bekapcsolják, a gerincvelőbe ültetett tömb az agy üzenetei hatására olyan elektromos impulzusokat küld az idegpályákon tovább, amik már közvetlenül a mozgatóizmokat serkentik működésre.

Egy orvos szerint hatalmasak az eddigi eredmények: – Ma láthattuk, hogy a négy személy képes volt önállóan megmozdítani és irányítani a végtagjait. Működtek a zsigeri ellenőrző funkciók is, mint a húgyhólyag és a bél irányítása. Ez már most mérföldkő, de itt még nem érnek véget a kutatások – mondta dr. Roderic Pettigrew, a Nemzeti Egészségügyi Intézet szakértője.

Az elektromos stimuláció a gerincvelő alsó szakaszát is érzékenyebbé tette az agyból érkező üzenetekre, még a válaszadás is megtörtént.

A tesztben Kent Stephenson is részt vett.: – Még akkor is tapasztalom a stimulációs tréning hatását, amikor a készülék nincs bekapcsolva. Óriási fejlődést érzek a bélműködés és a szexuális funkciók terén is.

Az Amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet a jövőben is nagy hangsúlyt helyez a stimulációs készülékek fejlesztésére, hogy a gerincvelői funkciók serkentése sikert hozzon azoknál az embereknél is, akiknek a felső végtagjaik bénultak le.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

science

A gondolkodást serkentő sapka