rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Budapestre jön a Cirque Éloize


Magyarország

Budapestre jön a Cirque Éloize

A társulat 1993-as alapítása óta a világ egyik vezető kortárs cirkuszává vált. A Cirque Éloize ugyanis olyan előadások színpadra állítására specializálódott, amelyek a cirkuszművészetet kombinálják a színházi előadással, a zenével és a tánccal, hasonlóan ahhoz, ahogyan azt a Cirque du Soleil teszi.

A Cirque Éloize iD című előadása 15 akrobata és előadóművész színpadi munkája, multimédiás kiegészítőkkel, valamint rock és elektronikus zenéktől inspirált kísérőzenével, amely Jean-Phi Goncalves és Alex McMahon munkája.
Az iD-ban az akrobaták fegyelme vegyül a hip-hop táncosok energiájával, friss és magas fordulatszámú pörgést adva a modern cirkusznak.

A nagyvárosi környezetben játszódó, két rivális banda napi harcai mellett az egyének útkereséséről és önkifejezéséről is szóló darabot 2010-ben mutatták be Montreal-ban. Azóta járja töretlen sikerrel a világot, már több mint 40 országban varázsolta el a nézőket.

Magyarországon április 22-én és 23-án lesz látható a Budapest Arénában.