NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Mourinhónak mindegy, ki jön

Mourinhónak mindegy, ki jön
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Higgadt és szenvedélyes, keserű és vidám – az egyik edző ilyen, a másik olyan hangulatban nyilatkozott a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntői után.
A Korner-extrában ezeket a nyilatkozatokat gyűjtöttük össze.

Bayern München – Manchester United

A címvédő ismét a legjobb négy között van, pedig a Bayern München otthonában a Manchester United szerzett vezetést. Az 57. percben Evra bombázott Neuer hálójába, de Mandzukic egy perc múlva egyenlített, majd Müller és Robben volt eredményes. Az idegenbeli 1-1 után a Bayern 3-1-re győzött.
A müncheni edző, Pep Guardiola a taktikáját is elárulta a mérkőzést követően.

- Nem könnyű olyan csapat ellen játszani, melynek nyolc játékosa megszállja a saját tizenhatosát. Ez történt Manchesterben is, ezért megpróbáltuk néhány passz után a széleken megjátszani Ribery-t és Robbent, majd betenni a labdát középre. A Manchester azonban egyre csak védekezett. Aztán 1-1 után már sokkal jobban játszottunk, így megérdemeljük az elődöntőbe jutást – mondta Guardiola.

- A csapat jó teljesítményt nyújtott. Egyszer hibáztunk, amikor a gólunk után azonnal gólt kaptunk. Egy percen belül! Ez volt a legnagyobb hibánk. Ettől eltekintve, a fiúk jók voltak. A címvédővel kellett játszanunk, és sokáig megnehezítettük a dolgát. Sajnos, nem a meccs végéig – szomorkodott a manchesteri mester, David Moyes.

Borussia Dortmund – Real Madrid

A tavalyi másik döntős, a Borussia Dortmund majdnem megint megtréfálta a Real Madridot. A spanyolokat az előző kiírásban a Dortmund búcsúztatta az elődöntőben, most viszont elmaradt a bravúr. A madridi 3-0-ás vereség után a németek 2-0-ra nyertek, így a Real jutott az elődöntőbe – igaz, a vártnál sokkal nehezebben.

- A kihagyott tizenegyesünk volt a kulcs. Utána felbátorodott a Dortmund, a játékosaim megijedtek. Nem játszottunk előre, csak védekeztünk, ahelyett, hogy nálunk lett volna a labda. Elveszítettük a mérkőzés feletti kontrollt, legalábbis az első félidő nagy részében – vélte a Real Madrid edzője, Carlo Ancelotti.

A kiesés ellenére, a Dortmund trénere, Jürgen Klopp nem volt elkeseredve: – Nyomás alatt tartottuk a Realt, ami nemigen fordul elő ezzel a csapattal. Igazán jók voltunk. Ahogy már korábban is mondtam, ha lőttünk volna egy gólt Madridban, akkor most mi jutunk tovább. Kiestünk, de hozzá kell tennem, a jobb csapat lesz ott az elődöntőben – mondta sportszerűen Klopp.

Atletico Madrid – Barcelona

A BL-negyeddöntők legnagyobb meglepetése, hogy az Atletico Madrid búcsúztatta a Barcelonát. Az első találkozó 1-1 volt, majd a madridi visszavágón Koke már az 5. percben gólt lőtt, ami el is döntött mindent. Az Atletico 2-1-es összesítéssel továbbjutott, a madridiak 40 év után játszhatnak elődöntőt a legrangosabb európai kupában.

- Szerénynek kell maradnunk, még ha fel is fogtuk, hogy negyven év után értünk oda ismét, ahol most vagyunk, és ez szenzációs. Tudjuk, hogy az elődöntő többi csapata gyakrabban jutott el idáig, mint mi, de ettől még bízunk magunkban, itt a lehetőség a mi számunkra is – mondta a történelmi sikert követően az Atletico edzője, Diego Simeone.

A Barcelona trénere, Gerardo Martino édes-bús hangokat ütött meg: – Nos, nem vagyok túl jól, ami nyilván érthető, a vereség, illetve egy olyan mérkőzés után, amely előtt többet vártunk. De megyünk előre! Ha a dolgok jó oldalát nézem, 35-40 nappal az idény vége előtt még három sorozatban is versenyben voltunk – mondta Martino.

Chelsea – Paris Saint Germain

Kiverte a Chelsea a Paris Saint Germaint, annak ellenére, hogy kétgólos hátrányból (1-3) kezdte a londoni visszavágót. Az első félidőben Schürrle szerzett gólt, majd a a 87. percben
Demba Ba találata már továbbjutást ért. A Chelsea 2-0-ra nyert, így idegenben lőtt góllal jutott a legjobb négy közé.

A Chelsea edzője, Jose Mourinho azonnal előretekintett: – Bármi megtörténhet. Egy nagycsapattal játszunk majd az elődöntőben, de mindegy melyikkel. Bárki is lesz az, tudni fogja, hogy hihetetlen a csapatszellemünk, még ha nem is mi vagyunk a BL legnagyobb esélyesei – mondta Mourinho.

- Lőhettünk volna gólt egy kontrából, amit aztán majdnem meg is tettünk. Ha gólt lőttünk volna, mi jutottunk volna tovább. A Chelsea végig hitt a sikerben, a sors pedig megjutalmazta az angolokat. Sok sikert kívánok nekik –
gratulált, illetve bánkódott az elszalasztott lehetőség miatt a PSG edzője, Laurent Blanc.

Az elődöntők párosítását pénteken sorsolják Nyonban, a Korner pedig hétfőn az európai topbajnokságok összefoglalójával jelentkezik.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Podcast: A játékvezetés művészet a világ egykori legjobb futballbírója szerint

Európai Szuperliga - oda az UEFA futball monopóliuma

Szinte csak banánhéjon csúszhat el a budapesti BL-döntő