rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A kötvénypiacot vagy Angela Merkelt nem szeretik az athéni robbantók?


Görögország

A kötvénypiacot vagy Angela Merkelt nem szeretik az athéni robbantók?

Autóba rejtett bomba robbant Athén belvárosában, a jegybank épülete előtt hajnalban – pár órával azelőtt, hogy Görögország négy év után visszatér a nemzetközi kötvénypiacra.

Miután ismeretlenek figyelmeztették az egyik napilapot a készülő akcióról, senki sem sérült meg. A bejelentő 70 kilogram robbanószerről beszélt: a rendőrség még vizsgálja, pontosan mit is robbantottak fel a szerintük baloldali vagy anarchista támadók.

A helybéliek egyike úgy gondolja, a robbantók nyilván tiltakozásnak szánták a merényletet. Nem mintha ez logikus dolog volna – mondja -, mármint azt hinni, hogy ettől majd változik bármi is, de hát az emberek már csak ilyenek – teszi hozzá. Egy hölgy pedig csak szörnyűlködik. Azt mondja, ez rémes, sőt ijesztő, hogy robbantanak Athén belvárosában.

A rendőrök találtak szemtanúkat, és a térfigyelő kamerák felvételeit is átnézik. Egyelőre annyit tudnak, hogy valaki leparkolt a görög nemzeti bank épülete előtt – ahová egyébként behajtani sem szabad -, majd otthagyta a kocsit járó motorral.

Az Euronews helyszíni tudósítója, Giannisis Stamatis arra emlékeztet, hogy a hajnali robbantás, amely miatt most riadókészültségbe helyezték a biztonságiakat, nemcsak azzal függhet össze, hogy Görögország négy év után először államkötvényt bocsát ki, hanem köze lehet ahhoz is, hogy péntekre Athénba várják a német kancellárt, Angela Merkelt.