rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Hat bank indított pert az Olympus ellen


vállalat

Hat bank indított pert az Olympus ellen

A japán pénzintézetek szerint a kamerákat és orvosi műszereket gyártó japán cég 1,7 milliárd dolláros kárt okozott nekik azzal, hogy 11 éven keresztül hamis pénzügyi kimutatásokat adott át.

A hat hitelbank, köztük a State Street Bank, a Mitsubishi UFJ pénzügyi csoport és a Nomura 273 millió dolláros kártérítést követel.

A csalással kapcsolatban az Olympus szerint eddig csaknem húsz bírósági beadvány készült, összesen majdnem 840 millió dolláros kártérítést követelnek a károsultak.

Egy korábbi vezetőváltás során derült ki, hogy a cég egészen 1990-ig visszamelőeg igyekezett eltitkolni a veszteségeit.

A 2011 októberében kipattant botrány az egyik legnagyobb csalási ügy Japán történetében, azóta a részvényárfolyam 80 százalékot zuhant, és tavaly felfüggesztett börtönbüntetést kapott a cég három korábbi vezetője.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

vállalat

Csökken az anyacég profitja, bezár a gödi Samsung SDI