rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Orbán Viktor: az EU nem egy szuperállam, normális, hogy vannak konfliktusok


Magyarország

Orbán Viktor: az EU nem egy szuperállam, normális, hogy vannak konfliktusok

A választók nemet mondtak a gyűlöletre és az Európai Unióból való kilépésre – mondta Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóján az Országházban.

Az EBESZ által megfogalmazott kritikákra úgy reagált, a véleményeket a választók kommentálták, azzal, hogy újraválasztották a kormányt, úgyhogy „nincs miről beszélni”. Szerinte a szakértők beszélhetnek erről, de az már a kormányfő munkáján kívül esik – tette hozzá.

Az Euronews tudósítója arról kérdezte Orbán Viktort, hogy a jövőben kevesebb lesz-e a konfliktus Brüsszel és Budapest között.

- Önök ezt általában valami rendkívüli dolognak tekintik, következés képpen természetellenesnek. Mi pedig normális dolognak tekintjük, szükségszerűnek. Az Európai Unió nem egy szuperállam. Az Európai Unió egy játéktér, jogszabályok által behatárolt játéktér, ahol minden ország próbálja érvényesíteni az érdekeit, ezért egymással is, meg az uniós intézményekkel is szükségszerűen kerül konfliktusba – válaszolt Orbán Viktor.

Az Euronews tudósítója a Jobbik szerepléséről is kérdezte a kormányfőt. Orbán Viktor erre azt mondta, a Fidesz a garancia arra, hogy a szélsőjobb nem bír igazi erővel a parlamentben.

Az újraválasztott miniszterelnök szerint Magyarország helye az EU-n belül nem rendkívüli, csak “erőteljesebben fogalmazunk és talán határozottabban állunk ki” néhány fontos, Európában szokatlan gazdaságpolitikai intézkedés mellett.

A választók vasárnap igent mondtak az új közjogi rendszerre, az új gazdaságpolitikára és a néppárti kormányzásra – értékelte Orbán Viktor miniszterelnök a választást. A bankadó megtartását indokoltnak nevezte.

A kormányzás minőségével kapcsolatban azt mondta, hogy a minőségét nem befolyásolja, hogy megvan-e a kétharmad vagy sem. A lényeg, hogy az emberek egyértelmű felhatalmazást adtak a kormánynak a folytatáshoz.

Az európai parlamenti választásokon indulók listáját csütörtökön hozhatják nyilvánosságra.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Malajzia

Biztató pittyegés az óceán mélyéről - folytatódik a kutatás az MH 370-es járat után