rendkívüli hír

Magas részvételi arány az afgán választásokon

Éppen ezt olvassa:

Magas részvételi arány az afgán választásokon

Betűméret Aa Aa

Afganisztán megkönnyebbült.
A szélsőséges tálibok fenyegetései és támadásai ellenére magas, mintegy 58%-os részvétel arány mellett tartották meg az elnökválasztást.

Először kerül sor demokratikus hatalomváltásra az országban. A jelenlegi elnök, Hamid Karzai a tálib-rezsim megdöntése óta, tizenkét éve kormányozza Afganisztánt és az alkotmány szerint nem jelöltethette magát újból.

- Nagyon boldogok vagyunk, hogy a szombati választás viszonylag nyugodt körülmények között, rendben lezajlott – mondja ez a kabuli férfi.

- Nagyon remélem, hogy az első fordulóban eldőlt a kérdés és nem lesz szükség másodikra – véli egy másik kabuli. A kormányunk és a gazdaságunk is nagyon gyenge lábakon áll, ráadásul a biztonsági erők számára is komoly próbatételt jelentene egy újabb ilyen nap – tette még hozzá.

A győzelemhez a szavazatok több mint ötven százalékát kell megszerezni. Amennyiben ez az egyik jelöltnek sem sikerült, úgy az első két helyen végzett részvételével májusban – amely már belecsúszik a Ramadánba – második fordulót tartanak. Az első részeredmények vasárnap várhatóak, de végleges csupán április második felében.

- Mindannyian abban bízunk, hogy békésen megtörténik a hatalomátadás Afganisztánban – nyilatkozta Thijs Berman, az Európai Unió főmegfigyelője. Ez nagyon fontos az idősek, de még inkább a fiatal generáció számára. Mert ez azt jelentené, hogy a külföldi biztonsági egységek távoztával valóban kezükbe vehetik jövőjük és országuk irányítását.

A mintegy 12 millió afgán választópolgár nyolc elnökjelölt közül választhatott. Az indulók között a legesélyesebbeknek három volt miniszter, Abdulla Abdulla, Asraf Gáni és Zalmai Raszúl számítanak.