rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Budapesten több mint 50 százalékos a részvétel kora délután


Magyarország

Budapesten több mint 50 százalékos a részvétel kora délután

Orbán Viktor már kora reggel leadta voksát. A miniszterelnök feleségével érkezett a lakóhelye szerinti, budai választókörzetbe.

A délután három órás adatok szerint a szavazásra jogosultak 45%-a adta le szavazatát. Budapesten a részvételi arány 50.2 %-os

- Abban reménykedem, hogy nagyon sokan fognak elmenni, és így akármilyen kormány is alakul, az nagy népi háttérrel és támogatással kezdheti meg a munkáját. Mindez erőteljesebb kormányzást tenne lehetővé. – mondta Orbán Viktor.

A Kormányváltó erők miniszterelnök-jelöltje, Mesterházy Attila Veszprémben, családja kíséretében adta le voksát, majd távozott. Újságíróknak ezúttal nem nyilatkozott az MSZP elnöke .

A Jobbik elnöke szintén családjával érkezett a szavazóurnához. Vona Gábor Gyöngyösön azt mondta; kormányzásra készül, de ha nem nyer, akkor sem lép koalícióra senkivel.

“Ha van erős LMP, akkor nem lesz kétharmad az Országgyűlésben” – ezt már a párt társelnöke, Schiffer András nyilatkozta.

A veresegyházi asszonykórus gond nélkül, de Budapest és néhány vidéki város szavazóköreiben az átjelentkező szavazók már annál nehézkesebben tudták-tudják leadni voksaikat.

Ha így marad, órákat késhet majd az eredmény bejelentése.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Versenyfutás az idővel