rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Megkezdődött Brüsszelben az EU-Afrika csúcs


Európa

Megkezdődött Brüsszelben az EU-Afrika csúcs

Hatvan ország vezetőinek részvételével kezdődött meg Brüsszelben az Európai Unió és Afrika csúcstalálkozója.

Az állam – és kormányfők elsőként a Közép-afrikai Köztársaságnak nyújtandó európai katonai segítségről egyeztettek. Az unió ezer békefenntartót küldene, hogy megfékezzék a keresztények és a muzulmánok harcait.

- Biztonság nélkül fejlesztésekről sem beszélhetünk, hiszen olyan területen senki nem fektet be, ahol nincs béke – mondta az Afrikai Unió elnöke. – Ez különösen igaz a Száhel övezetre, ahol már egy évtizede tart a bizonytalanság – mondta a mauritániai politikus, Mohamed Ould Abdel Aziz.

A megbeszéléseken szó lesz egy szabadkereskedelmi övezet létrehozásáról, és a közös gazdaságfejlesztési tervekről is. Az Unió a segélyezés helyett az olyan befektetések ösztönzésére koncentrálna a jövőben, amelyek munkahelyeket hoznának létre.

Ezen a területen Kínával kell versenyeznie az Uniónak.

- Túl sokat beszélnek a fejlesztésről és a partnerségről, de hiányolom a valódi kérdések megvitatását. Például azt, hogy mik a két kontinens következő lehetőségei. Éppen ezért nem várok túl sokat a következő két nap tárgyalásaitól – mondta az Euronews által megkérdezett szakértő, Sanussi Bilal.

A csúcstalálkozón való részvételt lemondta a zimbabwei elnök, Robert Mugabe, mert a felesége nem kapott uniós vízumot.

Az ügy miatt a dél-afrikai elnök sem utazott Brüsszelbe.