rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Hasznos a használt gumi


hi-tech

Hasznos a használt gumi

Együttműködésben a

2011-ben Europában több mint 3 millió tonna autókereket használtak el. Az újrahasznosítás technikái fejlődnek: arra is alkalmasnak kell lenniük, hogy a kerékben lévő összes anyagot feldolgozzák, a textilbetétet és a fémet is, nem csak a gumit.

Egy olasz vállalat, a Greentrech Innovations az észak-olaszországi Cologna Venetában környezetbarát technológiát fejlesztett ki az autógumik újrahasznosítására. Ebben a gépben nagy nyomással vizet spriccelnek be a használt gumiba, hogy apró darabokra zúzzák szét. A lényeg az, hogy a vízsugár – akár egy penge – válassza le a gumit a fémvázáról. A gumidarabokat azután átrostálják, kiszárítják, szemcséssé alakítják, majd eladják olyan cégeknek, amelyek újrafeldolgozzák.

- Éppen a fordítottját csináljuk annak, amit a gyártáskor végzünk: akkor egy vázat készítünk, és köré tesszük a gumit. Most pedig levetkőztetjük a kereket: levesszük a gumit, a vasvázat pedig az öntödébe visszük – magyarázza a cég mérnöke.

A fémet, miután leválasztották az abroncsról, arra használják, hogy új fémtárgyakat készítsenek belőle. Tehát szinte mindent újrahasznosítanak, és szinte semmi nem kerül szeméttelepre.

- Ezt a technológiát teljesen környezetbarátnak tekinthetjük, mivel kizárólag nagy nyomású vizet használunk. Nincs légszennyezés, a földre és a föld alá sem kerülnek káros anyagok.

A feldolgozott gumirészecskéket sokféleképpen lehet hasznosítani: sportpályák borításához, rekeszek, tetők, bicikliutak készítéséhez vagy új abroncsok gyártásához is használhatók.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

hi-tech

Okosszemüveg a reptéren