rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Háromdimenziós fejtörő jogászoknak


hi-tech

Háromdimenziós fejtörő jogászoknak

Együttműködésben a

A 3D-s nyomtatási technológia elterjedése és egyre olcsóbbá válása forradalmasította a dizájn világát. Egyesek azt jósolják, hogy a 3D-s nyomtatók hamarosan minden háztartásban ott lesznek. Ha viszont mindent bármikor kinyomtathatunk, kérdés, hogyan védhetik márkáikat a cégek és a tervezők? A jogszabályok “szavatossági ideje” korunkban egyre gyorsabban jár le.

- A szerzői jogi törvények, amelyeket alkalmazunk, az 1970-es évekből származnak. A mai viszonyokra már nem érvényesek – mondja Julie Samuels amerikai ügyvéd.

A 3D-s nyomtatást kínáló kávézók egyre jobban elterjednek a fejlett világban. Lehetővé teszik az embereknek, hogy létrehozzák saját eredeti dizájnjukat. Ez a technológia még annyira új, hogy a jogalkotóknak is fejtörést okoz, miként szabályozzák.

- A jogszabályok változása, illetve az, hogy egyesek megpróbálják szigorítani a szerzői jogi törvényeket és a szabadalmi jogokat is, hatással lesz a 3D-s nyomtatásra. Nehezebbé teszik azt, hogy az emberek otthon bármit kinyomtassanak, azt is, hogy új 3D-s nyomtatókat gyártsanak, és új technológiával álljanak elő – teszi hozzá a jogász.

Manapság már nem csak profik képesek ilyen tárgyakat előállítani. Több weboldal is lehetővé teszi, hogy a felhasználók megosszák kreációikat. A digitális fájlok könnyű elérhetősége már más területeken is gondot okozott. Például a játékgyártók is igyekeznek védeni termékeiket.

- A cégek mindfig aggódnak amiatt, hogy elveszítik dizájnjukat. Folyamatosan vékony jégen járunk azügyben, hogy figyeljük, amit a felhasználók csinálnak, és közben védjük a márkákat – magyarázza egy dizájnhonlap tulajdonosa, a Disney cég tanácsadója.

A technológiai forradalom megállíthatatlan, kérdés, hogy a törvényhozás lépést tud-e tartani vele.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

hi-tech

A földalatti parkoló, mint sürgősségi kórház