rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Elfogadta az újabb hitelt biztosító törvényt a görög parlament


Görögország

Elfogadta az újabb hitelt biztosító törvényt a görög parlament

Nem sokkal éjfél után a görög parlament megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely a további nemzetközi hitel feltétele. A törvényhozás ülése rendkívül feszült hangulatban zajlott,
a radikális baloldali Sziriza párt képviselői ki is vonultak a teremből.

A törvény első részét a 300 fős törvényhozásban 152-en támogatták, a második mellett 151-en voksoltak.

Az Új Demokrácia képviselőjét, Nikitasz Kaklamaniszt, aki az egyik cikkely ellen szavazott, a kormányfő azonnali hatállyal kizárta a párt parlamenti frakciójából. Az ország korábbi miniszterelnöke, Jeórjiosz Papandreu sem támogatta teljesen az új törvényt.

A parlament előtt eközben a további megszorítások ellen tüntettek. A válság miatti takarékossági intézkedések ugyanis már eddig is jócskán megtépázták a szociális védőhálót, az egészségügyet, a közszektorban dolgozók bére, a nyugdíjak drasztikusan lecsökkentek, míg az adóterhek nőttek.

Antonisz Szamarasz miniszterelnök szerint a tavalyi év költségvetését 1,5 milliárd eurós többlettel zárta az ország.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Franciaország

Kerry az orosz csapatok visszavonását kérte