rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Kínai egyezség ellen tüntettek a tajvaniak


Tajvan

Kínai egyezség ellen tüntettek a tajvaniak

Százezrek vonultak utcára Tajvan fővárosában, hogy a Kínával kötött kereskedelmi megállapodás elleni tiltakozzanak. Az elsősorban a szolgáltatási szektort érintő egyezséget múlt júniusban írták alá, de a jövő héten kerül a tajpeji törvényhozás elé jóváhagyásra. Ez volt az utóbbi évek legnagyobb megmozdulása a kelet-ázsiai szigetállamban.

- A fejpántokra azt írtuk, hogy „Védjétek a demokráciát, vonjátok vissza a megállapodást”. Szerintem az egyezség tönkreteszi a demokráciát – mondta egy tüntető.

- Nem a megállapodással van bajunk, hanem ahogy megkötötték. Biztosan van jobb és elfogadhatóbb módja annak, hogy két ország kereskedelmi alkut kössön – vélte egy másik demonstráló.

A tüntetők szerint elhamarkodták a paktumot, és ezért a Kína-barátnak tartott tajvani elnököt hibáztatják. Bár Ma Jing-csiu 2008-as hivatalba lépése óta határozottan javult a két ország közötti viszony, most mégis többen a lemondását követelik.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Franciaország

Kormányátalakítást hozhat a francia helyhatósági választás