rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Folytatja európai körútját a kínai elnök


Franciaország

Folytatja európai körútját a kínai elnök

Befejezte háromnapos franciaországi látogatását Hszi Csin-Ping kínai elnök, és elutazott Németországba, ahol pénteken többek között Angela Merkel kancellárral is találkozik.

Hszi Csin-Ping csütörtök este a versailles-i palota operatermében egy francia és egy kínai műsort nézett meg operaénekes feleségével és Francois Hollande francia elnökkel. Gazdasági kérdésekről ott már nem beszéltek, korábban azonban fontos megállapodásokat kötött egymással a két ország.

A felek összesen 50 szerződést írtak alá, ezek összértéke 18 milliárd euró, vagyis 5.600 milliárd forint. Az egyik legfontosabb megállapodás értelmében Kína 150 repülőgépet vásárol az Airbus-tól, és az európai cég újabb gyárat épít az ázsiai országban.

Egy másik szerződés keretében a kínai Dongfeng autógyártócég 14 százalékos részesedést vásárolt a nehéz helyzetben lévő francia Peugeot-ban.

A látogatást a két ország a francia-kínai diplomáciai kapcsolatok felvételének 50. évfordulójára időzítette.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Kína

Kézből kézbe adták át a kínai katonák maradványait