rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Elítélték a szíriai mészárlást az Arab Liga országai


Kuvait

Elítélték a szíriai mészárlást az Arab Liga országai

Veszélyben az arab országok – hangzott a figyelmeztetés a kuvaiti Arab Liga találkozón. A házigazda felszólította a tagországokat, hogy tegyék félre ellentéteiket és fogjanak össze a problémák megoldásáért. A szíriai polgárháború egyre
inkább átterjed Libanonra. Jordánia több tízezer menekült ellátásával küzd és közben az al-Kaidával szövetséges iszlamista milíciák is egyre erősebbek.

A Gulf News főszerkesztője a sorhoz hozzátette, hogy Irak is a szétesés felé halad, Egyiptomban álladósult a belpolitikai válság, közben a perzsa Irán tárgyalása a nagyhatalmakkal szintén fontos a térség számára.

A helyzetet bonyolítja, hogy a gyanú szerint Szaud-Arábia fegyverekkel támogatja a szíriai ellenzéket, miközben Katar a terrorszervezetnek nyilvánított egyiptomi Muzulmán Testvériséget segíti.

Az öbölmenti országok újságjainak címlapjain az Arab Liga ülése szerepel – jelentette az Euronews helyszíni tudósítója. Az újságírók pedig mind arról cikkeztek, hogy az arab országok komoly politikai válságban vannak, amit nem lehet egy-két nap alatt megoldani.

Az Arab Liga találkozón a tagállamok egy dologban egyetértettek: elítélték a szíriai kormányhadsereg által elkövetett öldöklést és a politikai megoldást sürgették.