rendkívüli hír

Energiabiztonság az atomerőművek korában

Éppen ezt olvassa:

Energiabiztonság az atomerőművek korában

Betűméret Aa Aa

A nukleáris biztonság ma már a radioaktív anyagok kereskedelme elleni küzdelemet is jelenti, mivel a terroristák kezébe kerülve, a terrorizmusra használva komoly fenyegetést jelent a nemzetközi biztonságra.

Egy 2010-es moldovai letartóztatás is ezt bizonyítja. Az urán 238-as tömegszámú izotópjából közel két kilogrammnyit foglaltak le. Piaci értéke 9 millió euró, hagyományos robbanószerrel keverve, úgynevezett piszkos bomba készíthető belőle.

Tavaly a Nemzetközi Atomenergiaügynökség 140 hasonló esetet fedett fel, a legtöbbet Oroszországban.

- A legtöbb nukleáris anyag Oroszországból kerül a világpiacra és ennek egyszerű oka van. A Szovjetunió felbomlásával teljes átalakuláson, forradalmon ment át az ország, a forradalmakkal pedig az a baj, hogy elveszik a kontroll, a felügyelet a fegyverek és az atomhulladék felett is – magyarázta hágai Biztonsági Delta nevű szervezet igazgatója, Rob De Wijk.

Az egyik legfőbb cél tehát meggyőzni az országokat, hogy számolják fel dúsított uránkészletüket, valamint plutóniumtartalékaikat, amiket atombomba gyártására is fel lehet használni.

Jelenleg 30 országnak van legalább 1 kilogrammnyi magasan úsított uránja.

A hasadóanyagokat számontartó nemzetközi bizottság adatai szerint ez a készlet világszinten eléri az 1390 tonnát. A legnagyobb készlet Oroszországban található 695 tonna, őt követi az Egyesült Államok 604 tonnával és Franciaország 31 tonnával, de rendelkezik magasan dúsított uránnal az Egyesült Királyság, Kína, Pakisztán, India és Izrael is. Észak-Koreának nincs belőle.

Hadászait célra használható plutóniumból szintén Oroszországnak van a legtöbbje, 128 tonna, a sorban itt is az Egyesült Államok következik 87 tonnával, majd Franciaország 6 tonnával. Plutóniumból már Észak-Koreának is van egy kisebb készlete, 0.03 tonna.

Ezen kívül legalább 40 ország rendelkezik 1 kilogrammnál kevesebb, polgári célra használható dúsított uránnal, ám ezt is lehet piszkos bomba készítéshez használni.

Vagyis a cél a nukleáris készletek csökkentése, miközben egyre több ország fordul az atomenergia felé és egyre több erőművet építenek.