rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Az ukrajnai helyzetről szólt az atomcsúcs


Ukrajna

Az ukrajnai helyzetről szólt az atomcsúcs

Krími válságmegbeszéléssé alakult a hágai atomcsúcs, amelyen Oroszországot Szergej Lavrov külügyminiszter képviselte.

Az 53 ország vezetőinek egyeztetése mellett a legfejlettebb hét ipari hatalom, a G7-országok vezetői külön is tanácskoztak.

Oroszországot erre a különmegbeszélésre nem hívták meg. David Cameron brit miniszterelnök pedig teljesen egyértelműnek nevezte azt is, hogy idén nem lesz G8-csúcstalálkozó az oroszországi Szocsiban, mint azt korábban tervezték.

Egyébként a válságmegbeszélés idején döntött Ukrajna arról, hogy kivonja hadseregét a Krím-félszigetről, miután orosz katonák foglalták el utolsó katonai bázisát is. Ezzel Kijev gyakorlatilag feladta az Oroszországhoz múlt héten csatlakozó Krímet.

Az állam- és kormányfők hágai atomtanácskozásán Martonyi János külügyminiszter képviseli Magyarországot, és Ban Ki-Mun ENSZ-főtitkár vezette a megbeszélést.

Barack Obama Hágában négyszemközt is tárgyalt Hszi Csin-Pinggel, és a Fehér Ház szerint a kínai elnök megerősítette, nem akarja az ukrán helyzet eszkalálódását, és politikai megoldást sürget az ügyben.

Az Egyesült Államok elnöke erős üzenetet küldene az eddig Ukrajnához tartozó Krímet elfoglaló Oroszország számára, hogy súlyos ára lenne az ukrajnai feszültségek további gerjesztésének.

Az euronews tudósítója, James Franey a helyszínről úgy vélte, hogy kényes egyensúlyozás folyik Hágában. A G7-ek európai vezetői nyitva hagynák a diplomáciai csatornákat, hogy meggyőzzék Vlagyimir Putyin orosz elnököt arról, enyhítsen a krími nyomáson. Washington viszont keményebb lépéseket akar Oroszország politikai és gazdasági elszigetelése felé, hogy így akadályozza meg az esetleges orosz behatolást Ukrajna további részeibe.