rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A hatalom megőrzése a tét Erdogan számára


Szíria

A hatalom megőrzése a tét Erdogan számára

A török miniszterelnök korábban arról beszélt, hogy hajlandó lenne távozni a politikai életből, amennyiben pártja összesítésben nem az első helyen végez a március 30-i helyhatósági választásokon.

- A szíriai repülőgép lelövése után tartott kampányrendezvényt a török miniszterelnök. Erdogan azt mondta, hogy a jármű megsértette az ország légterét. A kormányfő azt kérte híveitől, hogy mindenben támogassák őt – jelentette Bora Bayraktar, az Euronews tudósítója.

Erdogan népszerűségén sokat rontott a korrupciós botrány, a Twitter betiltása és az elmúlt hetekben kiújult utcai tüntetéssorozat. Ennek ellenére hívei optimisták.

- Boldog vagyok, hogy betiltották a Twittert. Senki sem alázhatja meg a nép által választott miniszterelnököt. Ma válaszoltunk a kritikákra, egymillióan vagyunk itt – mondta egy szimpatizáns.

- Erdogan mögött állunk, és ez akkor is így lesz, ha nem csak a Twittert, vagy a Facebookot, hanem az egész internetet korlátozzák majd Törökországban – nyilatkozta a kormányfő másik híve.

A közvéleménykutatások szerint a lakosság 40%-a támogatja Erdogan Igazság és Fejlődés Pártját. A vasárnapi önkormányzati választások után augusztusban elnökválasztást tartanak Törökországban.