rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Helyhatósági választások Franciaországban


Franciaország

Helyhatósági választások Franciaországban

Vasárnap tartják Párizsban és környékén a francia helyhatósági választás első fordulóját. A felmérések szerint várhatóan a jobboldal nyeri meg a helyhatósági választásokat Franciaországban. A közvélemény-kutatások alapján a franciák több mint 45 %-a a jobboldali volt kormánypárt, a Népi Mozgalom Uniója, illetve a jobbközép Független Demokraták Uniója által állított listákra szavaz, míg a szocialistákra, a zöldekre, a kommunistákra és más szélsőbaloldali pártokra a választók mintegy 43 százaléka adja majd a voksát. Elemzők szerint ezek a számok egyértelműen a jelenlegi államfő, François Hollande, illetve a kormánykoalíció népszerűtlenségét tükrözik.

Az idei választások újdonságának mondható, hogy a jelek szerint a szélsőjobboldali Nemzeti Front is komoly sikerekre számíthat. A képet árnyalja, hogy több jelentős nagyváros vezetése várhatóan a szocialisták kezében marad. A polgármesteri székért két hölgy versenyez: a jobbközép képviseletében Nathalie Kosciusko-Morizet, és a szocialista, balközép jelöltje pedig Anne Hidalgo. Mindketten a környezetvédelemre helyezik a hangsúlyt. A jelenlegi szocialista főpolgármester 13 év után távozik a város éléről. A voksolás második fordulója március 30-án lesz.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Malajzia

Feszültség és kétségbeesés - híreket várnak az eltűnt gép utasainak rokonai