rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Sarkozy tagad és a Stasi módszereit emlegeti


Franciaország

Sarkozy tagad és a Stasi módszereit emlegeti

Visszautasította a korrupciós vádakat Nicolas Sarkozy volt francia elnök. A politikus telefonbeszélgetéseit az ügyészségi nyomozók lehallgatták, majd februárban eljárást indítottak ellene befolyással való üzérkedés miatt. Sarkozy csütörtökön durva manipulációnak nevezte a történteket a Le Figaro című napilap honlapján. Szerinte ilyen módszerekkel a hírhedt keletnémet kommunista titkosszolgálat, a Stasi dolgozott.

Válaszul Harlem Désir, a francia szocialisták főtitkára azt mondta: felháborító, hogy a volt államfő az NDK-hoz merészeli hasonlítani a hazáját.

Cikkében Sarkozy tagadta, hogy elnökválasztási kampányához titokban ötvenmillió eurós törvénytelen támogatást kapott volna Kadhafi líbiai vezetőtől 2007-ben. A Mediapart internetes portál szerdán közzétette annak a hét hangfelvételnek a tartalmát, amelyet Sarkozy lehallgatásakor rögzített az ügyészség. A kiszivárogtatás miatt a volt elnök ügyvédje, Thierry Herzog feljelentést tesz nyomozási titok megsértése miatt. Az ügyvéd tudni akarja, hogyan kerülhettek a sajtóhoz az idén januárban és februárban készült felvételek.

Nicolas Sarkozy egyébként kijelentette, hogy a feltételezésekkel ellentétben nem akar visszatérni a politikai életbe.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Malajzia

Vihar nehezíti az eltűnt utasszállító utáni kutatást az óceánon