rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Kemény szavak, de kevés konkrétum Brüsszelben az ukrán válság ügyében


Oroszország

Kemény szavak, de kevés konkrétum Brüsszelben az ukrán válság ügyében

Éles retorika, de kevés konkrét intézkedés jellemezte az Európai Unió vezetőinek csütörtöki csúcstalálkozóját. A brüsszeli tanácskozáson a tagállamok állam- és kormányfői elítélték Oroszországot a Krím-félsziget bekebelezése miatt, és ismét gazdasági szankciókkal fenyegetőztek.

- Nem ismerjük el a Krím annektálását, és soha nem is fogjuk elismerni – mondta Herman Van Rompuy, az Európai Tanács belga elnöke. – Ha Oroszország bármit tesz, ami újabb feszültséget szít Ukrajnában, annak mélyreható következményei lesznek.

Ám egyelőre csupán tizenkét újabb nevet vettek föl a feketelistára, azon orosz politikusok közé, akiknek befagyasztották a vagyonát és megtiltották a beutazást az Európai Unió területére.

Jyrki Katainen finn miniszterelnök az euronewsnak azt mondta, hogy Oroszországnak tárgyalóasztalhoz kellene ülnie az új ukrán vezetéssel, mert szerinte ez az egyetlen kiút a válságból. El kell kerülni, hogy a helyzet még rosszabbra forduljon Kelet-Ukrajnában, ezért nemzetközi megfigyelőkre van szükség, lehetőleg az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet keretei között. Vagy ha ez az oroszok miatt nem lehetséges, akkor az Uniónak kell megfigyelőket küldenie Ukrajnába – véli a finn kormányfő.

Közben Barack Obama amerikai elnök újabb húsz orosz politikus és üzletember számláit zárolta be, de ennél messzebb egyelőre ő sem ment. A szankciók érintik Vlagyimir Putyin orosz elnök kabinetfőnökét, Szergej Ivanovot, és bizalmasát, Jurij Kovalcsukot, illetve az érdekeltségébe tartozó Bank Rossziját is. A listán szerepel még két, Putyin baráti köréhez nagyvállalkozó, Arkagyij Rotenberg és Gennagyij Tyimcsenko, valamint Igor Szergun, a katonai hírszerzés főnöke; Szergej Nariskin, az alsóház elnöke; Jevgenyij Busmin, a felsőház és Szergej Zseleznyak, az alsóház elnökhelyettese és Viktor Ozerov, a felsőház védelmi bizottságának elnöke. Számláikat befagyasztják, nem adnak nekik amerikai vízumot.

Európa és az Egyesült Államok hétfőn, a hágai G7-es csúcson próbálja majd egyeztetni további lépéseit – jelentette Brüsszelből Margherita Sforza, az euronews tudósítója.