NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Elhatárolódnak maguktól a francia szocialisták

Elhatárolódnak maguktól a francia szocialisták
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Két napon belül fehéren-feketén kiderül, mit gondolnak a franciák a kormánypolitikáról. Legalábbis elemzők szerint Párizs tesztje lesz a hét végi helyhatósági választás. Az elmúlt hetekben készült tömérdek közvéleménykutatás mindegyike azt mutatja, hogy a kormánykoalíciót adó szocialisták és zöldek nem sok jóra számíthatnak, a jobboldal viszont okkal táplál vérmes reményeket.

Izgalmas kérdés, hogy vajon Párizst meg tudja-e tartani a baloldal, vagy 13 év után kénytelen lesz átengedni a Népi Mozgalom vagy a Független Demokraták Uniójának. A felmérésekből mindenesetre az derül ki, hogy a szocialisták ezt a bástyájukat most nem veszítik el. Az egyetlen dolog, amit egyelőre biztosan lehet tudni, az, hogy a főváros polgármestere nő lesz. A posztért ugyanis a baloldal Anne Hidalgo-t, a jobboldal pedig Nathalie Kosciusco-Morizet-t indítja.

Sok múlik majd a nagyvárosok lakosságán, amely rendszerint hagyományaihoz híven szavaz. Idén viszont elemzők arra figyelmeztetnek, hogy a közvéleménykutatók szerint a franciák legalább 20 százaléka azért kerekedik majd fel vasárnap, hogy megbüntesse a rendkívül népszerűtlen elnök, Francois Hollande pártját, vagyis a szocialistákat.

Az idei franciaországi helyhatósági választások kampányidőszakának nagy meglepetése, hogy a szélsőjobboldali Nemzeti Frontnak sikerült betornáznia magát a szalonképes pártok közé, ami abból látszik, hogy az előrejelzések szerint megszerzik majd a szavazatok legalább 10 százalékát.

Ami pedig az ennél jóval esélyesebb – akár a voksok 46 százalékára is érdemes – jobboldal Achilles-ina lehet, az Marseille. A szocialisták számára ugyanis az lenne az idei helyhatósági választások legfényesebb győzelme, ha sikerülne megszerezniük Franciaország második legnagyobb városának vezetését, mégpedig úgy, hogy a közeli Lyont se kelljen átengedniük.

Éppen ezért a baloldali jelöltek érdekes taktikát választottak. Kampányaikban mindent elkövettek azért, hogy a választók még csak véletlenül se azonosítsák őket azzal a kormánypolitikával, amelyért az őket indító pártok felelnek ma Franciaországban.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Megszavazta a francia nemzetgyűlés a hajviselet alapján történő megkülönböztetést tiltó tervezetet

Alulteljesít a francia védelmi ipar - a kormány odasóz a nagyvállalatoknak

Párizs 2024: elkezdődött az önkéntesek felkészítése