rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Nincs új információ az eltűnt maláj repülőgépről


Malajzia

Nincs új információ az eltűnt maláj repülőgépről

Még mindig nem tudni, hol lehet a péntekről szombatra virradó éjjel eltűnt maláj repülőgép. A Kuala Lumpurból Pekingbe induló járattal hajnali 1 óra 7 perckor még kommunikáltak – mondta a Malaysia Airlines vezérigazgatója azon a sajtótájékoztatón, amit csütörtökön tartottak a polgári repülés vezetője, Datuk Azharuddin Abdul Raman és a maláj közlekedési minszter, Hishamudin Husszein részvételével.

A Rolls Royce és a Boeing szakértői már vasárnap óta itt vannak, és a Malaysia Airlines szakembereivel közösen folytatnak vizsgálatot minden felmerülő kérdésben. Amikor új információ derül ki, meg kell erősíteniük azt. A maláj légitársaság a mai sajtóhíreket követően felkérte a Rolls Royce és a Boeing szakembereit az adatok ellenőrzésére is, amelyekről pontatlan jelentések érkeztek – mondta a maláj közlekedési miniszter.

A keresés körzetét a gép eltűnése óta már többször kibővítették. 12 ország összefogásával, több mint 30 hajó, több mint 40 repülőgép és többszáz ember kutat az eltűnt utasszállító után.

A Thai-öböl 400-500 kilométer széles, így hatalmas területet jelent a keresésre kijelölt körzet.

Peking és Kuala Lumpur repülőterén az utasok hozzátartozói nehezen viselik a várakozást. Elviselhetetlen az aggódók számára, hogy ilyen hosszú időn át nem tudni az eltűnt repülőgépről szinte semmit. Kuala Lumpurban közös imádsággal igyekeztek enyhíteni a várakozók feszültségét.

A gép fedélzetén 239-en tartózkodtak: 12 főnyi személyzettel és 227 utassal.