rendkívüli hír

A francia ellenzék az igazságügy-miniszter lemondását követeli

Éppen ezt olvassa:

A francia ellenzék az igazságügy-miniszter lemondását követeli

Betűméret Aa Aa

A francia ellenzék hazugsággal vádolja az igazságügy-minisztert. A lemondását is követelik, amiért eleinte azt állította, hogy nem tudott arról, hogy tavaly elrendelte az ügyészség Nicolas Sarkozy volt államfő lehallgatását. A tárcavezető visszautasította a vádakat, és jelezte, hogy nem mond le.

- Nem hazudtam. Napok óta gyakran hallom az igazság és az erkölcs bajnokait, amint a lemondásomat követelik. Az a válaszom számukra, hogy nem mondok le – mondta a francia igazságügy-miniszter, Christiane Taubira.

Tíz nappal a francia önkormányzati választások előtt az egymást követő botrányoktól megtépázott ellenzék ellentámadásba lendült.

A Le Monde című napilap a múlt héten írta meg, hogy a rendőrség Nicolas Sarkozy volt államfőt leköszönése után, 2013-ban lehallgatta. Egy ügyészi eljárás azt az állítólagos támogatást vizsgálta, amely Moammer Kadhafi néhai líbiai vezetőtől még a 2007-es elnökválasztási kampányhoz érkezett.
Franciaországban először fordult elő, hogy egy volt köztársasági elnököt megfigyeltetett az ügyészség.