rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Vámpírok, zombik és magyar mentősök Portóban


Kultúra

Vámpírok, zombik és magyar mentősök Portóban

Idén a zombik nyertek a vámpírok ellenében a Fantasporto nemzetközi filmfesztiválon Portóban. A fődíjat ugyanis a Miss Zombie-nak ítélte oda a zsűri. A horrort Sabu alias Tanaka Hirojuki rendezte.

Ez a mű nem a klasszikus zombifilmek kliséit köveit. A történetben ezek a lények egyszerű házikedvencek. Ott kezdődik a baj, amikor a család egy nőstényt fogad be otthonába.

- Szerintem ez a film volt a legjobb – mondta Vassilis Mazomenos, a zsűri görög tagja. – A látvány és a rendezés
szempontjából is különleges alkotás.

- Idén, az eddigiektől eltérően, a fantasztikus filmek álltak a középponban. A Rendezők Hetén bemutattuk az általunk legjobbnak ítélt alkotásokat a mozirajongóknak – magyarázta a fesztivál igazgatója, Mário Dorminsky.

Porto polgármestere, Rui Moreira szerint ez a rendezvény nagyon sokat jelent a városnak.

- Becsüljük és szeretjük ezt a fesztivált, hiszen a mozi tele van még késő éjszaka is. Ez azt mutatja, hogy ez a közönség imádja a filmeket, érti és értékeli. Ez olyan, amit mindenképpen folytatni kell – hangsúlyozta Rui Moreira.

A Fantasporto középpontjában a tudományos-fantasztikus-, a fantasy- és a horrorfilmek állnak. A rangos seregszemlét most rendezték meg 34. alkalommal. Sokan itt mutatják be először alkotásaikat. Idén 11 világpremiert tartottak.

A svájci Olivier Beguin is azért jött, hogy megmérettesse magát, és első filmjével (Chimères) rögtön elnyerte a zsűri különdíját. A főszerepet a francia Yannick Rosset alakítja, aki vámpírrá változik, miután vérátömlesztést kap Romániában.

- Tudtam, hogy egy olyan filmet akarok készíteni, ami szörnyekről szól. A vámpír volt a legalkalmasabb figura ahhoz, amit el akartunk mesélni, és persze a költségvetés szemponjából is. Nem csinálunk, ugye Godzillát, mert arra nincs elég pénzünk – mesélte Olivier Beguin.

- Amikor a főhős megnézi magát a tükörben, egy erőszakos, véres, állatias alakot lát, de valójában csak beteg, fáradt, sérült. Ez volt, ami megfogott ebben a figurában – mondta a főszereplő, Yannick Rosset.

A portói fesztiválon azonban más műfajú filmekkel is találkozhatunk.

A kritikusok díját az ukrán-török koprodukcióban készült Szeress engem című alkotás kapta. A történet két idegenről szól, akik első látásra egymásba szeretnek, de van egy kis probléma: nem beszélnek egyetlen közös nyelvet sem. A filmet az ukrán Marina Gorbacs és a török Mehmet Bahadir rendezte.

A 34. Fantasporto nemzetközi filmfesztivál Manoel de Oliveira-díját, a Rendezők Hete elnevezésű válogatás elismerését Bodzsár Márk filmje, az Isteni műszak nyerte el.

- Nagyon fontos ez a díj, hiszen az Isteni Műszak egy első film, amelynek ez már a második elismerése (az előzőt Luxembourgban nyerte). Természetesen nagyon boldog vagyok – mondta Bodzsár Márk.

Míg a mozivásznon folyt a vér, a poharakban jóféle portói csillogott. A filmfesztivál kiváló alkalom arra is, hogy Portugália második legnagyobb városa hírt adjon magáról a világnak.

- Az emberek már nem félnek a vámpíroktól, és minden évben eljönnek a városba. A Fantasporto régóta felkerült Európa fontos filmfesztiváljainak térképére, kiváltképp ha fantasztikus filmekről van szó. Idén számos újdonság, első filmes bemutató, világ- és európai premier helyszíne volt Porto városa – mondta az Euronews tudósítója, Ricardo Figueira.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
Hogyan készültek a Gravitáció Oscar-díjas speciális effektjei?

Kultúra

Hogyan készültek a Gravitáció Oscar-díjas speciális effektjei?