rendkívüli hír

Timosenko: kemény fellépést várunk Európától

Éppen ezt olvassa:

Timosenko: kemény fellépést várunk Európától

Betűméret Aa Aa

Ukrajna volt az egyik fő téma Dublinban, az Európai Néppárt kongresszusán, ahol megjelentek az Európa-párti mozgalmak emblematikus figurái is – jelentette a helyszínről az Euronews tudósítója.

Vitalij Klicskót, az ukrán Ütés párt első emberét állva tapsolták meg. A volt profi világbajnok bokszoló cselekvésre szólította fel Európát: arra, hogy gyakoroljon nagyobb nyomást Oroszországra a Krím- félsziget ügyében.

Hatalmas taps fogadta a börtönből nemrég kiszabadult egykori ukrán kormányfőt, Julija Timosenkot is, aki ugyancsak kemény fellépést kért a Nyugattól.

Grúzia volt elnöke szerint Európa tétlensége csak tovább bátorítja Moszkvát.

- Annektálnák a Krímet, és ugyanez a tervük a grúziai, elfoglalt régiókkal, sőt, a Dnyeszteren túli területekkel is. Európában Hitler óta senkinek nem voltak ilyen törekvései. Emlékezzünk csak vissza, az emberek akkor azt mondták, adjuk meg neki, amit akar, és akkor majd lenyugszik. Nem így történt. Minél többet kapnak, annál többet akarnak – mondta Miheil Szaakasvili.

- Ki lesz a következő? Az emberek fejében ott a válasz, feketén-fehéren. A balti államok nincsenek biztonságban – ezek már Litvánia volt miniszterelnökének, Andrius Kubilius-nak a szavai.

Az ír fővárosban tartott konferencia helyszínén Moszkva-ellenes demonstrálók tüntettek. “Putyin maga az ördög” – hirdették transzparenseiken.