rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Obama: a krími népszavazás sértené a nemzetközi jogot


Amerikai Egyesült Államok

Obama: a krími népszavazás sértené a nemzetközi jogot

Az Egyesült Államok szerint sértené a nemzetközi jogot a Krím-félsziget elszakadásáról szóló népszavazás. Barack Obama elnök azt mondta, hogy a helyi vezetésnek is el kell fogadnia az új ukrán kormányt, és tiszteletben kell tartania a jogszabályokat.

Washington szankciókat vezetett be azok ellen, akik érintettek a krím-félszigeti katonai akciókban, ezek között szerepel az orosz bankszámlák befagyasztása és utazási tilalom is.

- Ma reggel aláírtam azt a rendeletet, amely szankciókat rendel el mindazok számára, akik felelősek Ukrajna szuverenitásának és területi egységének megsértéséért. Ukrajna jövőjéről csak úgy lehet beszélni, ha tisztában vagyunk azzal, hogy az ukrán kormány legitim. 2014-ben túl vagyunk már azokon az időkön, amikor a határokat a demokratikus vezetők feje fölött lehetett megrajzolni – mondta az amerikai elnök.

Barack Obama szerint nemzetközi megfigyelőket kell küldeni a Krím-félszigetre. Az elnök bízik benne, hogy a nemzetközi közösség segít Ukrajnának, ő pedig arra kérte az amerikai kongresszust, hogy anyagi forrásokat biztosítson Kijev számára.