rendkívüli hír

Diplomáciai feszültség a Perzsa-öböl arab országai között

Éppen ezt olvassa:

Diplomáciai feszültség a Perzsa-öböl arab országai között

Betűméret Aa Aa

Hazarendelte nagyköveteit Katarból szerdán Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein.

Az összes említett ország – Kuvaittal és Ománnal kiegészülve – alkotják a nyugatbarát Perzsa-öböl Menti Együttműködési Tanácsot, az arab szövetséget, amely Irán térségbeli ellensúlyozására alakult, még 1981-ben.

A három ország azért döntött a komoly diplomáciai lépés mellett, mert Katar szerintük olyan iszlamista mozgalmakat támogat, amelyeknek szerepük volt a régió zavargásaiban.

Azt is kifogásolják, hogy egy egyiptomi hitszónoknak műsora van a katari Al-Dzsazíra hírtelevízióban.

Az euronews dubaji tudósítója szerint a feszültség már korábban is éleződött, először akkor, amikor a katari Mahmúd Abdel Rahman al-Dzsidát hét év börtönre ítélték Dubajban, betiltott szervezet támogatásáért – ahogyan arrafelé a Muzulmán Testvériséget nevezik. “De a szerdai lépés eddig a legkomolyabb, ez már az egész nyugatbarát szövetség létét fenyegeti” – mondta Francois Chignac.

Az euronews katari tudósítója arról beszélt, hogy bár Doha hivatalosan meglepődött a lépés miatt, de válaszul nem akarja visszahívni nagyköveteit három szövetségesétől. “A katari vezetés közleménye szerint az ország elkötelezett marad a szövetség biztonsága és stabilitása mellett. Most minden szem a szövetség másik két országa közül Kuvaitra szegeződik, az ottani emír ugyanis megígérte, mindent megtesz a feszültség enyhítéséért” – jelentette ki Dohából Maha Barada.