rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Átrendeződés a francia mobilpiacon


vállalat

Átrendeződés a francia mobilpiacon

Lapinformációk szerint a francia Bouygues mobilszolgáltató várhatóan ajánlatot tesz a Vivendi médiacég távközlési leányvállalatának, az SFR-nek a megvásárlására.

Az ügyhöz közel álló források szerint a cég biztosítékot is ad a munkahelyek megtartására és a hálózat fejlesztésére, hogy mindenképpen elfogadják az ajánlatát.

Az SFR-ért nemrégen egy másik cég, a Numericable 14,75 milliárd eurót ajánlott. Lapértesülések szerint a Bouygues is hasonló, 15 milliárd eurós ajánlattal állhat elő.

A Bouygues, Franciaország harmadik legnagyobb mobilszolgáltatója a francia piac második legnagyobb szereplőjével együtt domináns pozíciót szerez, így az ügylet komoly versenyhatósági akadályokba ütközhet.

A Societe Generale elemzői szerint az egyesült cég 42,8 százalékos piaci részesedést birtokolna, szemben a mostani piacvezető Orange 35,5 százalékos részesedésével.

Az SFR jövője a francia kormány érdeklődését is felkeltheti, mivel kilencezer embert foglalkoztat.

A Vivendi korábban ki akarta szervezeni a távközlési leányvállalatát, az ügyhöz közel álló források szerint nyitott arra is, hogy eladja a céget, hogy a jövőben jobban összpontosíthasson a médiapiaci érdekeltségeire.

Egyik cég sem kommentálta az értesülést.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

automata fordítás

vállalat

Több mint hatvan év után először jelentett veszteséget az RWE