rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Puyol elhagyja a Barcelonát


Sport

Puyol elhagyja a Barcelonát

Felbontja szerződését a Barcelona labdarúgó csapatával
Carles Puyol.

A 35 éves, saját nevelésű játékos 1999 óta tartozik az első csapat keretéhez, de már csak az idény végéig. A százszoros válogatott világ- és Európa-bajnok hátvéd ezt sajtótájékoztatón jelentette be.

- Azért hívtunk össze sajtótájékoztatót, hogy bejelentsem, a szezon végén távozom. A klubbal megegyeztünk a feltételekben. Felbontjuk a szerződésemet, ami további két évig lett volna érvényes. Az utolsó két makacs sérülés és a műtétek után úgy látom, nagyon nehéz lenne visszaküzdenem magam arra a szintre, amit elvárnék magamtól. Ez sokkal nehezebb annál, mint ahogy gondoltam, illetve amit az orvosok mondtak nekem, ezért hoztam meg a döntésemet – mondta Puyol.

A Barcelona csapatkapitánya eddig három Bajnokok Ligáját, hat spanyol bajnoki címet és két Király-kupát nyert a katalán klubbal, amelyben mostanáig 593 mérkőzésen lépett pályára.