rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Több mint hatvan év után is hódít a Lego


Gazdaság

Több mint hatvan év után is hódít a Lego

A dán cég emelkedő nyereséget és bevételeket ért el tavaly, miközben a játékpiac visszafogott teljesítményt mutatott.

A Lego az elmúlt tíz év alatt a pénzügyi összeomlás közeléből a világ második legnagyobb játékgyártójává küzdötte fel magát. Kilencedik éve tart a növekedés.

A cég bevétele 10 százalékkal 3,4 milliárd euróra, a nettó profit 9 százalékkal 820 millió euróra emelkedett. Az eladások megnégyszerződtek az elmúlt tíz év alatt.

– A fejlesztési részlegünk kiemelkedően jó abban, hogy olvasson a gyerekek gondolataiban – mondta a Lego vezérigazgatója az Euronews-nak. Joergen Vig Knudstorp szerint ezzel a munkával tudják megalkotni azt a terméket, ami aztán a gyerekek kívánságlistáinak élén landol.

A magánkézben működő cégnek a több mint hatvanéves márkanévnek köszönhetően nem csak gyerek rajongói vannak.

– Évek óta egyre több felnőttet látunk, aki szeret játszani a Lego játékaival – fűzte hozzá a vezérigazgató, aki szerint ez a trend folytatódik és az áll mögötte, hogy sokan gyerekkoruk óta ezekkel játszanak.

Tavaly a nagy amerikai, brit, közép- és észak-európai piacokon egyszámjegyű, de például Oroszországban és Kínában kétszámjegyű volt a növekedés.

Az építőkockákkal indult vállalkozás tavaly átvette a második helyet a világpiacon a Hasbrótól. A Lego népszerűségén sokat javított A Lego kaland című mozifilm sikere is.

– A legfontosabb, hogy továbbra is az eredeti termékben hiszünk, azt fejlesztjük tovább – és persze óriási, hogy itt van ez a film és egy videojáték, ezek minden bizonnyal jelentősen hozzájárultak a jó eredményeinkhez – mondta a vezérigazgató.

A Lego kaland hetekig a legnépszerűbb alkotás volt az Egyesült Államokban, a mozifilmből készült videojáték pedig azonnal toplistás lett Nagy-Britanniában. Ez azonban nem változtat a Lego hagyományain, továbbra is az eredeti figurák állnak a középpontban, és a cég így is további jelentős növekedésre számít.

A Lego a fejlődő és a többi piacon való további terjeszkedés jegyében nemzetközi központokat hoz létre Londonban, Szingapúrban és Shanghajban, hogy odavonzza a tehetséges embereket a világ minden pontjáról.