rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Görögök, románok, finnek: Pintér Attila szerint nekünk teljesen mindegy


Sport

Görögök, románok, finnek: Pintér Attila szerint nekünk teljesen mindegy

Labdarúgás. Nizzában kisorsolták a 2016-os franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőcsoportjait. Az EB-n most először az eddigi 16 helyett 24 csapat vehet részt. A kilenc csoportgyőztes és a kilenc csoportmásodik mellett kijut a legjobb harmadik, illetve a csoportharmadikok pótselejtezőinek négy győztese – no és persze a házigazda Franciaország. Ami újdonság: versenyen kívül bár, de a vendéglátók is részt vesznek a selejtezőkön.

Keménynek ígérkezik az A-csoport. A favorit hollandok mellett ebben a hatosban lép pályára Csehország és Törökország, valamint Lettország, Izland és Kazahsztán. Itt még a harmadik helyért is nagy csata várható.

Könnyű dolga lehet az Európa-bajnoki címvédő Spanyolországnak, amely a C-csoportba került. A spanyolok legerősebb ellenfele Ukrajna, de oda kell majd figyelni Szlovákiára, Fehéroroszországra és Macedóniára is. Luxemburgtól, mint rendszerint, már egy pontszerzés is nagy teljesítmény lenne.

A D-csoport nagyágyúja Németország. Az erőviszonyok ismeretében szinte biztos, hogy a háromszoros Európa-bajnok németek erőlködés nélkül nyerik majd ezt a hatost. Annál nagyobb harc lehet a biztos továbbjutást érő második helyért Írország, Lengyelország és Skócia között. Ebben a csoportban szerepel még Grúzia és – most először – a Spanyolország déli csücskébe ágyazódó, brit fennhatóság alatt lévő parányi városállam, Gibraltár is – természetesen az esélytelenek nyugalmával.

Az I betűjelű csoportba húzták Portugália, Dánia, Szerbia, Örményország és Albánia nemzeti együttesét. Érdekesség, hogy ebben a csoportban szerepel Franciaország is, de csak versenyen kívül. A franciák ugyanis a házigazda jogán mindenképpen ott lesznek az Európa-bajnokságon, függetlenül az eredményeiktől – így azok bele sem számítanak a végeredménybe. Ugyanakkor a franciák azt remélik, hogy így mégiscsak komoly mérkőzésekkel készülhetnek a kontinensviadalra, nem unalmas barátságos meccsekkel.

A magyar válogatott az F-csoportba került, és igazán nem panaszkodhat a sorsolásra. Ebben a hatosban ugyanis nincs valódi sztárcsapat, elvben mindenki verhető. A magyarok leendő ellenfelei: Görögország, Románia, Finnország, Észak-Írország és a Feröer-szigetek. Ez reális esélyt kínál arra, hogy a magyarok legalább a pótselejtezőt érő harmadik helyre befussanak.

Pintér Attila újdonsült szövetségi kapitány azt mondta: “nekünk teljesen mindegy, különben se az ellenfelekkel foglalkozzunk”.

A románok szinte már állandó ellenfeleink a selejtezősorozatokban, ez a mostani tehát ragyogó alkalom lenne a visszavágásra az utóbbi évek kudarcai után. De óvatosságra int, hogy a románokat legutóbb 33 éve győztük le, 1981-ben, a Népstadionban, Fazekas László góljával. Az a győzelem akkor továbbjutást ért: a magyar válogatott ott lehetett az 1982-es spanyolországi világbajnokságon. Régi szép idők!

A selejtezők csoportbeosztása:

A-csoport: Hollandia, Csehország, Törökország, Lettország, Izland, Kazahsztán.

B-csoport: Bosznia-Hercegovina, Belgium, Izrael, Wales, Ciprus, Andorra.

C-csoport: Spanyolország, Ukrajna, Szlovákia, Fehéroroszország, Macedónia, Luxemburg.

D-csoport: Németország, Írország, Lengyelország, Skócia, Grúzia, Gibraltár.

E-csoport: Anglia, Svájc, Szlovénia, Észtország, Litvánia, San Marino.

F-csoport: Görögország, Magyarország, Románia, Finnország, Észak-Írország, Feröer-szigetek.

G-csoport: Oroszország, Svédország, Ausztria, Montenegró, Moldova, Liechtenstein.

H-csoport: Olaszország, Horvátország, Norvégia, Bulgária, Azerbajdzsán, Málta.

I-csoport: Portugália, Dánia, Szerbia, Örményország, Albánia, Franciaország (versenyen kívül).