rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Tyimosenko: két éve rácsok mögött a narancsos forradalom női ikonja


Ukrajna

Tyimosenko: két éve rácsok mögött a narancsos forradalom női ikonja

2011. október 11-én lesújtott Julija Tyimosenkóra az ítélet. Ukrajna egykori Vaslady-jét 7 év börtönre ítélték. Hívei kitartó demonstrációi, a nyugati szomszédok felháborodása azonban semmin nem változtatott, mint ahogy a lármás és egyre ismétlődő vádaskodások az ukrán igazságszolgáltatás korruptságáról sem jártak sikerrel.

- Úgy gondolom, hogy a Viktor Janukovics által most bejelentett ítélet még több erőt ad az ukránoknak, hogy még inkább megértsék: a diktatúra és a rezsim elválaszthatatlan egymástól. Mindkettőt meg kell buktatni – mondta Tyimosenko.

A narancsos forradalom egykori múzsája már a vizsgálati fogságban és előzetes pere kezdetekor is a “szovjet módszereket” kritizálta, amivel mint mondta, “el akarják tiporni Janukovics politikai ellenségeit”.

A 2010-es elnökválasztáskor, egykori partnere a forradalomban, Viktor Juscsenko már csak árnyéka volt egykori önmagának, ezért Tyimosenko volt az, aki kiállt a második körben Janukovics ellen. A választást elvesztve választási csalást jelentett be és megtagadta, hogy elhagyja miniszterelnöki posztját mindaddig, míg bizalmatlansági indítványt nem szavaznak meg kormánya ellen. Ekkor állt az ellenzék élére.

De vajon valóban ennyire veszélyes ez a nő?
A vádak szerint visszaélt a hatalmával, mikor aláírta Oroszországgal az Ukrajna számára előnytelen gázszerződést. 2009-ben vagyunk, alig pár hónappal a Moszkva és Kijev közti gázválság lezárása után, és épp ez a megállapodás Putyin és Tyimosenko között volt az, amely véget vetett a konfliktusnak.

De ma azt mondják, egyedül döntött az ügyben, a kormány felhatalmazása nélkül, és ezzel 150 millió eurónyi kárt okozott az ukrán Naftogaznak. Bűnös vagy sem? Ezt ma már senki sem tudja megmondani, még európai szövetségesei sem.

Csak annyit tudni, hogy az ítélet nagyon kemény, és hogy a mögötte húzódó motiváció politikai, a fogvatartás feltételei pedig felháborítóak. Ezt állítják Tyimosenko hívei csakúgy, mint Ukrajna európai partnerei. Tyimosenko többször is panaszt tett sorozatos megalázás és megszégyenítés, elhanyagolás és rossz bánásmód miatt. Hátfájdalmai miatt 2012-ben erőszakkal kórházba vitték, majd visszaszállították cellájába. Testén olyan nyomok voltak, amik csak tovább táplálták a botrányt.

Itt, a Harkiv környéki kacsanyivi női börtönben tartották fogva, de addig éhségsztrájkolt, míg át nem szállították egy német orvos által vezetett kórházba. Míg politikai útját valószínűleg nem fogja tudni ilyen gyorsan megtalálni, de az bizonyos, hogy fogadalmát, miszerint sosem felejti el, nem fogja megszegni.