rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A tüntetők szerint provokáció volt a keddi támadás


Világ

A tüntetők szerint provokáció volt a keddi támadás

A kijevi tüntetők abban egyetértenek, hogy még nem ért véget az erőszak, de bíznak benne, hogy a keddihez hasonló attrocitások már nem lesznek. A stábunknak nyilatkozók szerint az ukrán vezetés áll a támadás mögött.

- A kormány provokátorokat fizet. Ők és a hatóságok felelősek a történtekért. A barátommal én is ott voltam a téren, de én nem vagyok szélsőséges. Ez egy rajtaütés volt – nyilatkozta egy ukrán nő.

- Délután nem fognak támadni, de biztos vagyok benne, hogy éjszaka fognak. Az egész teret el akarják foglalni. Békés a tüntetésünk, de most mit csináljunk? Meg kell védenünk magunkat, hiszen már most rengetegen sérültek meg – mondta egy kijevi férfi.

Kedd este és szerda hajnalban több tucat ember halt meg a kijevi utcákon, miután a rendőrség megpróbálta elfoglalni a Függetlenség teret, ahol a kormányellenes tüntetők november óta tiltakoznak. Az áldozatok között több rendőr is volt.