rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Kemény rendőrségi fellépéssel fenyeget az elnök Venezuelában


Venezuela

Kemény rendőrségi fellépéssel fenyeget az elnök Venezuelában

Szabadon engedtek 25 egyetemistát Venezuelában azok közül, akiket letartóztatott a rendőrség a szerdai, tragédiába fordult tüntetés miatt Caracasban.

Másik 74 ellen viszont eljárás indult, amiért részt vettek az elnök lemondását követelők demonstrációján. Azóta nemcsak Caracasban, hanem több vidéki városban is utcai összecsapások folynak. A tüntetők, akik mostanra fogva tartott társaik szabadulásáért is harcolnak, fontos bevezető útvonalakat torlaszoltak el a főváros környékén.

Egy diák arról panaszkodik, hogy hiába próbálnak véget vetni az erőszaknak, és visszatérni a békés tiltakozáshoz, a rendőrök minduntalan rajtuk ütnek.

Eközben Venezuela elnöke, Nicolas Maduró tévébeszédében tűrhetetlennek nevezte az utcai harcokat, és közölte, hogy a rendőrség véget fog vetni ezeknek, különös tekintettel az utak blokádjára, amiket bármi áron felszámolnak.

Washington és Brüsszel aggodalmát fejezte ki, az ENSZ az erőszakért felelősök elszámoltatását várja. A környező országok vezetése a venezuelai kormány mellé állt, a lakosság egy része viszont a diákok mellett demonstrál Dél-Amerikában.