rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Ken Loach kapta az Arany Medve-életműdíjat


Kultúra

Ken Loach kapta az Arany Medve-életműdíjat

Február 13-án vette át Ken Loach brit filmrendező az idei Berlinale életműdíját. A fesztiválon retrospektív vetítéssorozattal ünneplik az emberi sorsok és egyéni életutak iránt mindig mély érdeklődést mutató alkotót, aki a társadalmi igazságtalanságokról is humorral tud beszélni.

- Azt hiszem, igenis sötét időket élünk, amiről gyakran elfeledkezünk – mondta Ken Loach köszönőbeszédében. – Engedjék meg, hogy megragadjam az alkalmat, és mondjak valamit az európaiaknak, mert ha jól tudom, itt most főként európaiak vannak. Nem ismerem önöket, de úgy gondolom, szükségünk van Európa egységére, mert mi mindannyian európaiak vagyunk, és meg kell találnunk a közös ügyet – hangsúlyozta a brit rendező.

Ken Loach 1936-ban született Angliában. Tanulmányait Oxfordban végezte. Több mint 50 éve szabadúszó rendező, és több mint 50 film fűződik a nevéhez. Az úgynevezett mosogató-drámák szerzőjeként híressé vált alkotó legutóbbi munkája a 2012-ben készült Szesztolvajok (The Angels’ Share) című vígjáték. Jelenleg a Jimmy’s Hall című életrajzi dráma utómunkáin dolgozik, a hírek szerint ez lesz az utolsó nagyjátékfilmje.

További részletek erről:

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
Most aztán tényleg megtudjuk, milyen az igaz szerelem

Kultúra

Most aztán tényleg megtudjuk, milyen az igaz szerelem