rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Itt mindenki hazudik - új thriller a hatvanas évek stílusában


Kultúra

Itt mindenki hazudik - új thriller a hatvanas évek stílusában

A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be az amerikai krimiszerző, Patricia Highsmith 1964-ben megjelent The Two Faces of January című regénye alapján készült thrillert. A film két főszereplője, Viggo Mortensen és Kirsten Dunst is eljött a világpremierre, csakúgy mint a rendező, az iráni születésű brit Hossein Amini, akinek ez az első nagyjátékfilmje.

- 25 éven át dédelgettem ezt a tervet. Egyetemista korom óta meg akartam filmesíteni ezt a regényt. Hosszú út vezetett idáig, de megérte, mert jó volt várni rá – mondta a premier előtt a rendező.

A történet 1962-ben kezdődik Athénban, ahol egy fiatal amerikai idegenvezető összeismerkedik egy szintén amerikai üzletemberrel, Chester MacFarlanddel és annak gyönyörű feleségével. MacFarland azonban valójában egy szélhámos. A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor a férfi véletlen megöli az utána nyomozó rendőrt. A baráti hármas ezután együtt menekül szigetről szigetre, miközben mindegyikőjüknek van valami rejtegetni valója.

A svindler MacFarland szerepét Viggo Mortensen alakítja.

- A szereplőknek hazudniuk kell, ezért szükségképpen vesztesek, a dolgok rosszul sülnek el. A film noir stílusjegyei egyértelműen felismerhetőek a filmben, teljesen mindegy, hol játszódik a történet. Tehát mindenkinek van valami takargatni valója, valamilyen titka, és valójában ez a sztori lényege. A maszkoknak előb-utóbb le kell hullaniuk – magyarázta Viggo Mortensen.

Hossein Amini első nagyjátékfilmjét, amely a hatvanas évek film noir stílusában készült, a Berlinale közönsége láthatta elsőként.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
A Műkincsvadászok stábja Londonban

Kultúra

A Műkincsvadászok stábja Londonban