rendkívüli hír

Amerika-ellenes feliratok az iráni forradalom évfordulóján

Éppen ezt olvassa:

Amerika-ellenes feliratok az iráni forradalom évfordulóján

Betűméret Aa Aa

Vidékről is tízezrek érkeztek az iráni nagyvárosokba az iszlám forradalom győzelmének harmincötödik évfordulóján.

Ilyenkor a kormány fizeti a vidéki résztvevők útiköltségét, szállását és ellátását.

És az iskolások is utcára vonulnak.

- Azért vagyok itt, hogy megvédjem hazámat, és megüzenjem Amerikának, semmit sem tehet – mondta egy diáklány.

A felvonulásokon a legtöbb táblán Amerika-ellenes feliratok voltak.

- Erős nemzet vagyunk, főleg, ha nehéz idők járnak. Mennyi szankciót vetettek ki ránk? Mégsem történt semmi velünk. Miért ültek le velünk tárgyalni? Mert mi nyertünk. Olyan erősek lettünk, hogy tárgyalni kell velünk. Gyenge néphez sosem ereszkednek le beszélni – vélekedett az egyébként tanárnő Parvaneh Hosszeini, akinek kétnyelvű, “A végsőkig kitartunk” feliratú tábla volt a kezében.

A feliratok közül több is a nemzetközi atomtárgyalások leállítását követelte vagy végső harcra buzdított. De volt olyan is, amelyik Barack Obamát ábrázolta bilincsben.