rendkívüli hír

Több ezer fős leépítést jelentett be két világcég

Éppen ezt olvassa:

Több ezer fős leépítést jelentett be két világcég

Betűméret Aa Aa

A Sony és a Volvo együtt csaknem tízezer embert készül elbocsátani költségcsökkentés miatt.

A japán elektrotechnikai cég a márciusban záruló üzleti évében 1,1 milliárd dolláros nettó veszteségre számít a korábbi profit helyett, ezért 988 millió dolláros megtakarítási programot indít.

Emiatt válik meg ötezer dolgozótól, és eladja a személyi számítógép üzletágát. Az évek óta veszteséges tévékészülék üzletágat önálló szervezeti egységgé alakítja a cég júliusban.

Habár a tavalyi utolsó negyedév a vártnál nagyobb profitot hozott a Sony-nak, az alapvető üzletágai általában gyengébben teljesítettek, mint korábban.

A világ második legnagyobb teherautó gyártója is leépítéssel igyekszik visszafogni a költségeket: a Volvo idén 4400 embert fog elbocsátani, ez a duplája a korábban tervezettnek.

A svéd vállalatnak csaknem 40 százalékkal, 84 millió dollárra csökkent a negyedéves profitja. Emögött a devizaárfolyam-változásból eredő veszteségek és az új modellek bevezetésével kapcsolatos költségek állnak. A Volvo eladásai eközben 8 százalékkal nőttek.