NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Zenéjükkel kínozták a foglyokat, számlát küldtek a kormánynak

Zenéjükkel kínozták a foglyokat, számlát küldtek a kormánynak
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Felháborodás és nyilatkozatok helyett számlát küldött a Skinny Puppy nevű metálzenekar az amerikai kormánynak, amiért az az ő számaikat használta foglyok kínzására Guantanamón- olvasható a Death and Taxesmag.com- on.

– Megbízható forrásból értesültünk róla, hogy a zenénket legalább négy alkalommal használták – mondta a kanadai industriális metál banda a alapítója, Evin Key a Phoenix New Times-nak. Hasonló eset volt az is, amikor a Metallica szerzett róla tudomást, hogy az amerikai hadsereg Irakban a vallatások során néhány számukat hallgattatta a foglyokkal.

De amíg a Metallica mindössze megkérte az amerikai hadsereget arra, ne használják a zenéjüket hasonló célokra, addig a Skinny Puppy nem érte be ennyivel: számlát küldtek.

A zenekarvezető azt nyilatkozta, tudják, hogy a zenéjük agresszív, de sosem gondolták volna, hogy azt hasonló célokra használják majd.

Amikor arról kérdezték, mit érez azzal kapcsolatosan, hogy a zenéjüket így használták fel, Key azt mondta: “Nem túl jól. Sosem támogattuk az ilyen megoldásokat.”

Obama elnök először hat éve ígérte meg, hogy bezáratja a Guantanamó Bay-ben működő fogolytábort, ahol olyan személyeket tartanak fogva, akiket terrorcselekmények elkövetésével vagy kitervelésével gyanúsítanak. A rabokat sokszor évekig, bármiféle bírósági tárgyalás nélkül tartják fogva és emberi jogi szervezetek által élesen bírált módszerekkel hallgatják ki valamint kínozzák őket.

Barack Obama idei “State of the Union” értékelő beszédében ismét megígérte, hogy bezáratja az Amerika szégyenfoltjának számító tábort.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Videó: így dőlt össze a világ harmadik leghosszabb gerendahídja Baltimore-ban

Távozik a Boeing vezérigazgatója - a sorozatos baleseteket és hibákat sürgősen orvosolni kell

Továbbra is fagyasztja az Egyesült Államok az UNRWA támogatását az új kiadási szupercsomagban