rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Nem tetszett a gyilkosozás, kivonult az ukrán kormány


Ukrajna

Nem tetszett a gyilkosozás, kivonult az ukrán kormány

Percekig, az ukrán himnusz végéig volt csak összhang a kijevi parlament keddi ülésén a kormánypárti és az ellenzéki képviselők között.

Az ellenzék ugyanis “gyilkos, gyilkos” skandálással fogadta a tüntetések szétveréséért felelősnek tartott belügyminisztert, a kormány tagjai erre kivonultak a teremből.

A skandálás nem maradt abba, így a kormánypárt frakcióvezetőjének így kellett felszólalnia. Olekszandr Jefremov összpárti összefogásról beszélt. – Felejtsük el a sérelmeket, a győzelmeket, a vereségeket, a karriereket és dolgozzunk ki közös stratégiát arról, hogyan jussunk ki a zsákutcából – mondta.

Az ellenzék viszont nem összeborulást, hanem előrehozott választásokat akar, aminek lehetőségéről Viktor Janukovics elnök egyik párttársa, Jurij Mirosnyicsenko képviselő is beszélt hétfőn egy tévének. Igaz, nyilatkozatát később visszavonta.

- Kötelességünk, hogy az emberek akaratát teljesítsük. Kötelességünk rájuk hallgatni. Ennek a problémának az lehet az egyik megoldása, ha újraosztjuk a hatalmat, mert a jelenlegi, monopolhelyzetben lévő vezetés okozta mostani gondjainkat – mondta a törvényhozásban a profi bokszvilágbajnokból lett ellenzéki pártvezér, Vitalij Klicsko.

Jurij Mirosnyicsenko hétfői nyilatkozatában egyébként arról is beszélt, hogy elvetették a szükségállapot bevezetését, és nem fogja a hadsereg felszámolni a hónapok óta tartó ellenzéki tüntetéseket. A képviselő szerint az elnök azért nem megy bele ebbe, mert az ellenzéki tüntetők is ukránok.

A parlament előtt az ülés idején Janukovics elnök hívei tüntettek.

A felmérések szerint a Régiók Pártja megnyerné az előrehozott választásokat, de húsz százalékosra becsült eredménye tíz százalékkal rosszabb lenne, mint 2012-es győzelmekor.