rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Jaj a doppingolóknak Szocsiban! Vagy mégsem?


Sport

Jaj a doppingolóknak Szocsiban! Vagy mégsem?

Minden eddiginél szigorúbb doppingvizsgálatok lesznek a téli olimpián – ezt ígéri a Nemzetközi Olimpiai Bizottság orvosi bizottságának vezetője.

Nagyjából 2500 doppingtesztet végeznek majd el, körülbelül háromszázzal többet, mint az előző téli olimpián, Vancouver-ben.

- Soha nem voltak még olyan szigorú és átfogó ellenőrzések, mint amilyenek Szocsiban lesznek. 14%-kal több tesztet végzünk, de a legfontosabb, hogy a vizsgálatok célzottabbak lesznek – mondta Dr. Richard Budget.

A törekvés szép és jó, kérdés, a szándék mennyit ér.

Egy nappal korábban egy német szakember azt mondta,
a laboratóriumok csak olyan anyagokat tudnak kimutatni, amelyeket ismernek, amelyek nem szerepelnek a tiltott szerek listáján, azokat nem.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség főigazgatója úgy nyilatkozott, naiv, aki elhiszi, hogy Szocsiban tiszta verseny lesz.