rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A romantikus Middleton


A romantikus Middleton

Edith sikeres üzletasszony, George pedig egy zárkózott szívsebész. Nem ismerik egymást, de mindkettőjüknek van egy 18 éves gyereke, akit be kellene íratni valamilyen felsőoktatási intézménybe. A szülők a gyerekekkel együtt nyakukba veszi Amerikát, hogy megkeressék a legmegfelelőbb egyetemet. A két páros útja a Middleton főiskolán keresztezi egymást, amely a festői Connecticut államban található. Miközben a két fiatalt lefoglalja az iskola, a két magányos szülő egymásra talál.

A Middleton (At Middletown) című romantikus komédia főszereplői, Andy Garcia és Vera Farmiga még sosem játszott együtt. Vajon hogyan született meg kettőjük között a kémia?

- Szerintem ez hajlandóság kérdése – mondta Vera Farmiga.

- Azért vagy ott, ahol éppen, mert ott akartál lenni. Nem arról van szó, hogy Mrs. Farmigát valami váratlan szerencse érte azzal, hogy szerepelhetett ebben a filmben. Érti, mire gondolok. De ez mindenkire vonatkozik. Azért vagyunk ott, mert ott akartunk lenni, és ezzel máris elkezdődik a vonzódás, a kémia – magyarázta Andy Garcia.

Adam Rodgers első nagyjátékfilmjét, a Middletont jól fogadta a kritika. A romatikus vígjátékot január végén mutatták be az Egyesült Államokban.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
Vermeer, az illuzionista?

Vermeer, az illuzionista?