rendkívüli hír

rendkívüli hír

Újabb robbanások rázták meg Kairó központját

Éppen ezt olvassa:

Újabb robbanások rázták meg Kairó központját

Betűméret Aa Aa

Újabb pokolgépek robbantak az egyiptomi fővárosban, mindössze néhány órával azután, hogy hajnalban hatalmas detonáció rázta meg Kairó központját.

Úgy tudni, a hajnali robbantásnak legkevesebb négy, a délelőttieknek legkevesebb egy halálos áldozatuk van. Az első detonáció a főváros rendőrkapitányságának épülete közelében történt, akkor több mint ötvenen megsebesültek. Szemtanúk fekete füstről és géppuskasorozat hangjáról számoltak be. A másik két bomba a főváros egyéb pontjain lépett működésbe, az egyik ugyancsak egy kisebb rendőrörs mellett.

Úgy tudni, a rendőrkapitányságoknál elkövetett robbantásokért az Ansar Beit al-Maqdis elnevezésű terrorszervezet vállalta a felelősséget.

Az Euronews helyszíni tudósítója úgy fogalmazott, a pénteki támadások komoly üzenettel bírnak az egyiptomi kormány számára, ahogy az is, hogy Kairó szívében követték el őket. Mint ahogy az sem véletlen, hogy a merényleteket közvetlenül a 2011-ben kezdődött felkelés harmadik évfordulója előtt követték el, azon a napon, amikorra a Muzulmán Testvériség általános mozgósítást hirdetett – tette hozzá a riporter.