rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Az üzletemberek érzelmeire építenek a davosi humanitáriusok


Gazdaság

Az üzletemberek érzelmeire építenek a davosi humanitáriusok

A szupergazdagok városában, a svájci Davosban humanitárius szervezetek is megjelentek a Világgazdasági Fórumon. Képviselőik azért vannak ott, hogy megkörnyékezzék a topvezetőket, vitatkozzanak velük, felhívják a figyelmüket konkrét ügyekre, és forrásokat szerezzenek ezek megoldására.

Becslések szerint világszerte egymilliárd ember alultáplált – vagyis a Föld népességének hetede. A Davosban tizedik éve jelen lévő ENSZ Világélelmezési Programjának célja, hogy megszüntesse az éhezést, vagyis az éhezők egymilliárdos számát nullára csökkentse.

Ez nem valósítható meg a magánszektor növekvő részvétele nélkül – állítja a szervezet amerikai ügyvezetője, aki a Forbes szerint 2012-ben a világ 69. legbefolyásosabb asszonya volt. – Fontos, hogy itt legyünk, fontos, hogy láthatóak legyünk. Így az egyéni megállapodásokon túl lehetőségünk van arra is, hogy a magánszektor szereplőit bevonjuk annak megtárgyalásába, hogy miként segíthetnek elérni célunkat, az éhezésmentes világot – mondta Ertharin Cousin.

A Fórum kritikusai úgy vélik, hogy a rendezvény túlzottan elitista, falak közé zárt, és a szűk körnek szervezett találkozók csak erősítik a világ egyenlőtlenségeit, így a konferencia tulajdonképpen sokkal inkább a része a problémáknak, mint megoldása.

De az itt megjelent nagy humanitárius szervezetek – köztük a Világélelmezési Program – hisznek abban, hogy Davos akár valódi változást is hozhat.

És nemcsak civil szervezetek próbálnak Davosban fontos ügyekre rávilágítani, hanem a társadalmi felelősségvállalással foglalkozó sztárok is. Ők saját hírnevükön keresztül próbálják egy adott ügyre felhívni a figyelmet. Köztük a hollywoodi színésznő, a Hawn Alapítvány elnöke, Goldie Hawn is, aki interjút adott az Euronews-nak.

euronews: Azért van Davosban, hogy előmozdítsa oktatási kezdeményezését, hogy a gyerekek rátaláljanak azokra az érzelmi és társadalmi képességekre, amelyekkel sikeressé válhatnak. Mit szeretne elérni Davosban?

Goldie Hawn: Az elmúlt tizenkét évben rendkívül sikeres munkát végeztünk. Olyan programot hoztunk létre, amely végre bizonyítékokon, és nem megérzéseken alapul. A gyerekek megtanulják, hogyan működik az agyuk, megértik, hogyan tudják napközben rövid időre pihentetni azt, megértik, mi az a stressz, öntudatossá válnak, és az érzelmeikhez összetettebben viszonyulnak. Szabályozni tudják az érzéseiket, kezelik a stresszt, megértik, hogyan legyenek empatikusak és elkötelezettek az iskolában.

- Tehát tizenkét éve indította el kezdeményezését. Mi motiválta, hogy belekezdjen? Mi volt a kiváltó ok?

- Láttam a gyerekek által produkált tüneteket. Tüzet nyitottak saját iskolatársaikra, megjelent közöttük a depresszió, sokkal több volt az öngyilkosság, mint kisgyerekek között valaha is szabadna. Borzasztó mennyiségű tudatmódosító szert kapnak a gyerekek, csak hogy lenyugtassák őket. Nem tudom, hogy a követéses jellegű vizsgálatok mit mondanak, vagy hogy egyáltalán vizsgálják-e, milyen hatással vannak ezek az anyagok a fejlődésben lévő agyakra. De az iskolából kimaradó gyerekeknél is kimutatató betegségérzet.
Túl sok minden történik ma a gyerekeinkkel ahhoz, hogy ne figyeljünk oda. Nem bódíthatjuk el többé a gyermekeinket, csak azért, mert valamilyen magatartászavaruk van. A problémákat kell megoldani, nem a tüneteket kezelni.

- Melyek azok az alapvető képességek, amelyekre a gyerekeknek vagy a fiatal felnőtteknek szükségük van a boldoguláshoz a változó világban?

- Optimistábban és reálisabban kellene látniuk a dolgokat. Vizsgálni kell, hogy miként reagálnak helyzetekre, hogyan találnak megoldásokat konfliktusokra, és miként lesznek együttérzőek és megértőek a mellettük ülővel. Közösségek létrehozására és a problémák megoldására van szükség, és ezek máris békét teremtenének. Ha azt szeretnénk, hogy béketeremtésre képes döntéshozóink legyenek, meg kell adnunk nekik ehhez az eszközöket. Hogy szabályozni tudják az érzéseiket, hogy megértsék a többieket, és hogy megtudják, miként nézzék a probléma egészét a valódi megoldás érdekében.

- Itt, Davosban komoly gazdasági és politikai döntéshozók gyűltek össze. Mennyire voltak nyitottak önre?

- Csodálatos dolog, ami ma itt, Davosban történt. Ez is bizonyítja, hogy alapvetően és exponenciálisan terjeszkedünk, és már egyre több munkahelyen és vállalatnál használják a már említett odafigyelési technikáinkat. Ráadásul immár megvan minden olyan adatunk, amelyre szükségünk lehet ahhoz, hogy megszabaduljunk a ránk ragadt előítéletektől és stigmáktól, mondván közünk van valamilyen furcsa valláshoz, pedig egyáltalán nincs. Ez egy neurológiai konstrukció. Az agy formálható, ha az ember úgy dönt, hogy egészségesebben, boldogabban akar élni. Ha van lehetőségünk erre, akkor csináljuk.

- Kezdeményezése nyilván leköti az energiáit. De hallani a híreket arról, hogy visszatér a filmvászonra. Mi igaz ebből?

- Odafigyelek erre és teszek is érte. De az elmúlt tizenkét évben a program volt az életem. A szívemhez nőtt. Nagyon régóta dolgozom már ebben az iparágban és olyan világokba jutottam el általa, amelyek boldogságot okoztak számomra. Ilyen az is, hogy működik ez a program. Azt kell, hogy mondjam, az elsők között voltunk, akik igazán odafigyeltünk a gyerekekre, akik minden körülmények között kutatják ezeket a dolgokat. Ez nagyon inspirál engem, mert komoly változást lehet elérni a programmal. Kétségtelen, forgathatok filmeket, nevettethetek embereket, örömet okozhatok nekik, de erre mások is képesek. De ez egy másik fajta szolgálat, teljesen más, mint amivel most foglalkozok.

Szóval, Davosban hatással lehet a résztvevőkre a nagy üzletek reménye mellett a humanitárius szervezetek vagy a sztárok előadásai is. De lehet, hogy csak az, hogy a svájci kisvárosban vannak. Legjobban társalogni a konferenciaközpontba tartó buszokon lehet. Az idei fórum kulcstémája volt, hogy a világgazdaság helyreállításával egyidejűleg a világ tisztességesebb hellyé válhat-e. Vajon a davosi résztvevők komolyan gondolják, hogy egyszerre lehet nagy üzletekről tárgyalni és segíteni az egyenlőtlenségek elleni harcot?

- Aki könyörületességet keres itt, megtalálhatja. Aki pénzt, az is. Davos a világ legnagyobb tornaterme, edzhetjük a testet és a lelket is. Meg kell próbálni a legtöbbet kihozni belőle – mondta Dan Gillerman, Izrael egykori ENSZ-nagykövete, a Blackstone amerikai befektetési bank vezető tanácsadója.

- A vállalatok fizetnek a könyörületességért. Minden évben látjuk, milyen kötelezettségeket vállalnak Davosban. Ezek végigkísérik az egész évet – vélte Kathleen Lacey, a Teneo Strategy amerikai tanácsadócég egyik ügyvezetője.

A résztvevőket elsősorban a komoly témák hozzák Davosba – bár sokan páratlanul barátságos konferenciának tartják.

- Azt kaptam, amit vártam, sőt, annál is többet. Csodálatos, hogy mennyien vannak itt, hogy mennyire változatosak a programok. Vibrálás, energia van mindenütt, ez fantasztikus – lelkendezett Janet Payne, az ausztrál Leighton Holdings egyik menedzsere.

- Talán az a pillanat volt a legemlékezetesebb idén, amikor teljesen véletlenül összefutottam egy nagyon régi barátommal. Egy nagy vállalat vezérigazgatója ma már. Még az előző életünkben ismerkedtünk meg, szóval nagyon jó, nagyon megkapó volt látni őt pont itt, Davosban – emlékezett Angelo Pauperio, a legnagyobb portugál magánvállalat, a Sonae igazgatósági tagja.